2020-11-24 07:06:20• hírek • Blikk.hu

Majka végre elhagyhatta a kórházat

Hatalmas örömhírt osztott meg Majka: 11 nap után végre elhagyhatta a kórházat, hazamehet a családjához.

Az elmúlt hetek szokásaihoz híven, hivatalos YouTube-csatornáján jelentkezett be a koronavírussal küzdő Majka, aki élőben, az autójában ülve mondta el, hogy végre hazamehet a kórházból. Korábban egyszer már hazaengedték, ám később kiderült, hogy ismét jelentősen romlani kezdett az állapota, így újból kórházi ellátásra szorult.


Mint mondja, a mai nap során reggel vért vettek tőle, elvitték ct-re, ami miatt rettenetes izgult, de szerencsére kiderült, hogy javult a tüdejének állapota. Hozzátette: a gyulladás miatt egyes értékek még változnak, aminek az oka, hogy még mindig pozitív a koronavírusra.


Majka emellett egy friss Instagram-bejegyzésben a kórházban dolgozó orvosoknak, ápolóknak és nővéreknek is címzett pár megható, kedves sort: megköszönte nekik az odaadó munkájukat, míg ő a kórházban lábadozott.


„Végtelenül hálás vagyok Balassagyarmatnak, hogy az elmúlt 11 napban ilyen segítségben részesített” – kezdte a bejegyzésében a rapper, majd kiemelte: a kórházban fekve átértékelt egy-két dolgot, rájött, nagyon szerencsésnek tartja magát, amiért ennyi barátja van.


"Én csak egy vagyok az itt lévő betegek közül. Március óta ezek az emberek óriási nyomás alatt vannak, szóval óriási tisztelet nekik a munkájuk miatt. Az intenzíves nővérek talpig 'becsomagolva' lenyomják a 12 órás (!!) műszakot úgy, hogy egyszer veszik le védőfelszerelést!! Egyszer!! 12 óra alatt egyszer el lehet menni enni, inni, mosdóba. Mi egy nap hányszor igazítjuk meg a maszkot? Kicsit iszunk, levesszük, lejjebb húzzuk, ha bezártságérzetünk van, stb. Nekik ez nincs... Felvetted!! Most úgy marad... Rajtam konkrétan egy pánikroham lenne úrrá, miután beöltözöm és tudom, hogy most ezt minimum 6 óráig meg sem szabad igazítanom. Nagyon nagy tisztelet nekik” – olvasható a posztban. Majka azt is leírta, hogy ugyanabban az ágyban feküdt a balassagyarmati kórházban, amelyben a helyi polgármester is, aki ugyanúgy járt a koronavírussal, mint a rapper.


„Neki is volt szar 10 napja. Megbeszéltük, hogy legközelebb nem közös kórházi emlékeket szeretnék Balassagyarmatról” – írta Majka, majd hozzátette: köszönettel tartozik azoknak, akik az elmúlt 18 napban végigkövették az élő bejelentkezéseket.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: