2013-11-08 17:35:03• hírek • Szatmar.ro

Az egy ponttal elégedett lenne az Olimpia

Egy hét alatt a harmadik bajnokijára készül az Olimpia labdarúgócsapata. A Ramnicu Valcean elszenvedett 3-0-ás szombati vereség és a Mioveni elleni 1-1-es hazai döntetlen után a sárga-kékek Besztercén lépnek pályára szombat délelőtt 11.00 órai kezdettel.

A II. osztály B csoportjának 11. fordulójában sorra kerülő mérkőzés egyben az őszi odavágók utolsó meccse is. Tíz játéknap után a Besztercei Gloria a 2., az Olimpia pedig a 8. helyen áll - ez is jelzi, hogy nem a szatmáriak számítanak az összecsapás esélyeseinek. Nem véletlen, hogy a szakvezetés ezúttal kiegyezne a hét közben még csalódást keltő döntetlennel.

- A döntetlent már most aláírnám! Jó a hangulat jó a csapaton belül, ne feledjük ugyanis, hogy csak három pontra vagyunk a második helytől, és ebben a csoportban az összetömörült mezőny miatt fordulónként nagyot változhat a helyzet. A Besztercét láttam játszani, feltérképeztük, tehát nem lephetnek meg. Az élvonalban is szerepelt keretből hatan-heten maradtak meg. A Gloriának is vannak erős és gyenge pontjai is. A bajnokságot jól kezdték, de utána botlottak ők is, és három vereség is becsúszott - nyilatkozta Csík Tibor vezetőedző.

A szatmári mester a szombati meccsen nem számíthat a sárgalapok miatt hiányzó Munteanura, míg Balau eltiltása lejárt, így ő pályára léphet.

Az odavágókkal együtt mellesleg nem ér véget az őszi szezon, hisz a visszavágók első öt fordulóját is az idén rendezik meg. Az Olimpia a következő fordulóban a Craiovai FC U vendége lesz.

2. Liga, II. csoport, 11. forduló:
Besztercei Gloria - Szatmárnémeti Olimpia
Nagyváradi Bihar FC - Slatinai FC Olt
Rm. Vâlcea-i CSM - Motrui Minerul
Mioveni-i CS - Craiovai CS U
Craiovai FC U - Marosvásárhelyi ASA
Aradi UTA - Resicabányai CSM

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: