2019-12-11 14:17:15• hírek • Bajnai Botond

Majdnem ezer lej gyűlt a mézeskalácsokból

A hétvégi, MIK és City Rádió által szervezett Mikulás Napi rendezvény során jótékony céllal mézeskalácsot árusítottak a MIK-esek. A befolyt összeget a Máltai Szeretetszolgálat javára ajánlották fel.

Szerda délben átadták a szervezők a mézeskalácsokból befolyt összeget a Máltai Szeretetszolgálat számára: 931 lejt sikerült összegyűjteni múlt pénteki Mikulás Nap során.
 

Hegedüs Gergő, a Máltai Szeretetszolgálat szatmári fiókjának vezetője szerkesztőségünknek elmondta a kapott összeget rászoruló családok megsegítésére fordítják majd.
 

Mégpedig kiválasztanak három sokgyermekes családot, akik között egyenlő arányban elosztják majd a pénzt, 310 lejt költenek minden családra.
 

„Úgy tervezzük, hogy a három család egy-egy felnőtt tagjával közösen megyünk el bevásárolni, tejet, tojást, sajtot, és egyéb olyan élelmiszerekkel fogjuk feltölteni bevásárló kosarukat, amelyeket a tartós élelmiszerek mellet fel tudnak használni az ünnepi ételek elkészítéséhez” – fogalmazott Hegedüs Gergő, aki hozzátette, köszönet jár a szervezőknek a jótékony gesztusért, és mindazoknak akik vásároltak az e célra sütött mézeskalácsokból.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: