2016-08-05 02:26:53• hírek • MTI

Majdnem csodát tett a Videoton

Majdnem csodát tett Dániában a Videoton, amely a hazai vereségét követően nyerni tudott a Midtjylland vendégeként, ezzel ledolgozva hátrányát. A hosszabbításban azonban a dánok rendezték a számlát és továbbjutottak. Szintén búcsúzott a sorozattól a Pandurii és a Viitorul - előbbi kettős vereséggel, utóbbi legalább hazai pályán nem kapott ki.

Az ötvédős felállás ellenére bátran kezdett a Videoton, de az első öt percben pontatlanok voltak a lövési kísérletek. Az első komoly lehetőség a dánok előtt adódott az első negyedóra végén, csakhogy ez a próbálkozás is fölé szállt. Az első félidőben ugyan többet volt a labda a hazai csapatnál, amely próbálta kontrollálni a játékot, de a szakadó esőben többnyire a mezőnyben zajlott a játék, így egyik csapatnak sem volt kaput eltaláló lövése.

Szünet után megfogyatkozott a Videoton, mivel Vinícius buktatta a gólhelyzetben kilépő dán csatárt. Ennek ellenére először a dánok kapusának volt dolga, aztán Szolnoki távoli bombájánál a kapufa segítette ki Dahlint. Ezt követően fokozatosan fölénybe került az emberelőnyben futballozó Midtjylland, előbb kétszer csak centikkel kerülte el a labda a magyarok kapuját, majd Kovácsiknak kellett bravúrral mentenie. A Videoton aztán a 75. percben Kovács 15 méteres, megpattanó lövésével ledolgozta hátrányát. A rendes játékidő hátralévő részében nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a hazaiak, ennek ellenére a fehérváriaknak is több lehetőségük volt, hogy megszerezzék a továbbjutást érő gólt, de ez nem sikerült, így következett a hosszabbítás.

A ráadásban sem adta fel a támadás lehetőségét a Videoton, de az idő múlásával érezhetően egyre fáradtabb volt a magyar gárda, a dánok pedig egy védelmi hibát kihasználva Novak (fotó) góljával egyenlítettek. A második 15 percben mindent megtett az újabb gólért a Videoton, emiatt kinyílt és számos helyzetük volt a hazaiaknak is, gól azonban már nem született, így nagy küzdelemben ugyan, de az utolsó magyar csapat is elbúcsúzott a nemzetközi színtértől.

Hátránnyal utazott Tel-Avivba a Pandurii is, a zsilvásárhelyieknek viszont két gólos mínuszt kellett volna ledolgozniuk. Helyzetük és reményeik ráadásul a 24. percben tovább romlottak, amikor az első meccsen is betaláló Nosa Igiebor senkitől sem zavartatva öt méterről a kapuba fejelt.

Az izraeli csapat uralta a mérkőzést és ez a szünet után sem változott, ennek ellenére egy remek egyéni megmozdulással a vendégek kiegyenlítettek: Marian Pleasca futotta le ellenfelét a jobb szélen, betört a tizenhatoson belülre és szépen átemelte a kapust. Hogy a Pandurii mégsem döntetlennel tért haza, az egy újabb nagy védelmi hiba után dőlt el, amikor a 80. percben Oscar Scarione az ötös sarkáról megrúgta a győztes gólt.

A másik román csapat, a Viitorul egy hete 5-0-ás zakót kapott Gentben, ilyen körülmények között nem csoda, hogy mindkét szakvezető több fiatal játékost vetett be. A mérkőzés komoly csalódást és rendkívül kevés említésre méltót produkált, így Gheorghe Hagi elmondhatja: csikócsapata hazai pályán veretlen az európai kupákban - ez volt ugyanis az első meccse Ovidiuban.

Kiesett Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC is, amely 3-1-re kikapott a dán Bröndby vendégeként. A hazaiak hamar ledolgozták egygólos hátrányukat a mesterhármasig jutott Teemu Pukki révén, de a bosnyák Vedad Ibisevic egyenlített a 30. percben. Ekkor az idegenben lőtt gól miatt két gól kellett a dánoknak a továbbjutáshoz, s mindkettőt finn támadójuk szerezte, amire a berlinieknek már nem volt válaszuk.
A negyedik forduló sorsolását pénteken tartják.

Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágók (az UEFA honlapja alapján):
Maribor (szlovén)-Aberdeen (skót) 1-0 (0-0)
Továbbjutott: a Maribor 2-1-es összesítéssel.
Bröndby (dán)-Hertha BSC (német) 3-1 (2-1)
Tj.: a Bröndby 3-2-es összesítéssel.
Viitorul Constanta (román)-KAA Gent (belga) 0-0 
Tj.: a KAA Gent 5-0-s összesítéssel
HNK Rijeka (horvát)-Istanbul Basaksehir (török) 2-2 (1-1)
Tj.: az Istanbul Basaksehir 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett gólokkal
Sassuolo (olasz)-Luzern (svájci) 3-0 (2-0)
Tj.: a Sassuolo 4-1-es összesítéssel.
Hajduk Split (horvát)-Olekszandrija (ukrán) 3-1 (1-1)
Tj.: a Hajduk Split kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.
Cork City (ír)-KRC Genk (belga) 1-2 (0-2)
Tj.: a KRC Genk kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.
West Ham United (angol)-Domzale (szlovén) 3-0 (2-0)
Tj.: a West Ham United 4-2-es összesítéssel.
Rio Ave (portugál)-Slavia Praha (cseh) 1-1 (0-1)
Tj.: a Slavia Praha 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.
Rapid Wien (osztrák)-FK Tarpeda Zsodzina (fehérorosz) 3-0 (2-0)
Tj.: a Rapid Wien 3-0-s összesítéssel.
Spartak Trnava (szlovák)-Austria Wien (osztrák) 0-1 (0-0, 0-1, 0-1), 11-esekkel 4-5
Tj.: az Austria Wien 1-1-es összesítést követően 11-esekkel.
Apollon Limassol (ciprusi)-Grasshoppers (svájci) 3-3 (0-0, 2-1, 3-2)
Tj.: a Grasshoppers 5-4-es összesítéssel.
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Pandurii Targu Jiu (román) 2-1 (1-0)
Tj.: a Makkabi Tel-Aviv kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Vojvodina (szerb) 0-2 (0-1)
Tj.: a Vojvodina 3-1-es összesítéssel.
AEK Athén (görög) - Saint-Étienne (francia) 0-1 (0-1)
Tj.: a Saint-Étienne 1-0-s összesítéssel.
Szpartak Moszkva (orosz)-AEK Larnaca (ciprusi) 0-1 (0-0)
Tj.: az AEK Larnaca 2-1-es összesítéssel.
HJK Helsinki (finn)-IFK Göteborg (svéd) 0-2 (0-1)
Tj.: az IFK Göteborg 3-2-es összesítéssel.
Nömme Kalju (észt)-Osmanlispor (török) 0-2 (0-2)
Tj.: az Osmanlispor kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.
FK Krasznodar (orosz)-Birkirkara (máltai) 3-1 (3-0)
Tj.: az FK Krasznodar kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.
Jannina (görög)-AZ Alkmaar (holland) 1-2 (1-2)
Tj.: az AZ Alkmaar kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.
Vorskla Poltava (ukrán)-Lokomotiva Zagreb (horvát) 2-3 (0-1)
Tj.: a Lokomotiva Zagreb 3-2-es összesítéssel.
AIK Stockholm (svéd)-Panathinaikosz (görög) 0-2 (0-0)
Tj.: a Panathinaikosz kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.
Beitar Jerusalem (izraeli)-Jelgava (lett) 3-0 (2-0)
Tj.: a Beitar Jerusalem 4-1-es összesítéssel.
Arouca (portugál)-Heracles (holland) 0-0
Tj.: az Arouca 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.
Gabala (azeri)-Lille (francia) 1-0 (1-0)
Tj.: a Gabala 2-1-es összesítéssel.
Mladá Boleslav (cseh)-Skendija (macedón) 1-0 (0-0)
Tj.: a Skendija 2-1-es összesítéssel.
Sonderjyske (dán)-Zaglebie Lubin (lengyel) 1-1 (0-1)
Tj.: a Sonderjyske 3-2-es összesítéssel.

szerdán játszották:
Slovan Liberec (cseh)-Admira Wacker (osztrák) 2-0 (2-0)
Tj.: a Liberec kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: