2014-05-11 15:33:02• hírek • Szatmár.ro

Majdnem bajba került a Nagyvárad a VSK otthonában

A most folyó bajnokságban veretlen és az első ligába biztosan feljutó Nagyvárad egyetlen góllal verte a VSK-t.

Az éllovast és a román kézilabda élvonalába biztosan feljutó nagyváradi csapatot fogadta a Szatmárnémeti VSK a Both Katalin sportteremben. A mérkőzést csak ötven néző követte, ám számukra nagyon izgalmasan alakult a szombat délután.

A váradiak szerezték az első gólt, a szatmáriak pedig csak 5 perc elteltével találtak be. A következő szatmári találatra is ennyit kellett várni, de közben a vendégek sem remekeltek, 2-4 volt ekkor az állás.

Az idő múlásával a VSK mintha erőre kapott volna, 8-8-ra egyenlítettek, s bár a vezetést nem tudták magukhoz ragadni, látszott, hogy nem lesz könnyü dolga a bihari együttesnek. A második félidő négy gólos házigazda hátránnyal indult, de sikerült egyenlíteni 22-22-re, majd vezettek is a szatmáriak.

Fej-fej mellett haladt a folytatásban a két csapat, az utolsó percekben pedig a váradiak vezettek 29-30-ra, s bár a szatmáriak támadtak, az egyenlítő találat nem jött össze.

A szatmáriak ezzel a vereséggel is maradtak a tabella negyedik pozíciójában.

A osztály, 21. forduló: Szatmárnémeti VSK - Nagyváradi CSM 29-30 (12-16).
A szatmári gólszerzők: Morar 6 (3x7), Mureşan 6, Ungar 4, Clipea 3, Pop A. 3, Santeiu 2, Pop R. 2, Mates 2.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: