2019-08-06 05:14:40• hírek • Blikk.hu

Máig gyászolják szerettei az 5 éve elhunyt Bajor Imrét

Öt éve nincs közöttünk Bajor Imre, a színművész korai halálát máig nehezen tudják feldolgozni szerettei, pályatársai és tisztelői.

A csupaszív nevettető 2014. augusztus 6-án hunyta le örökre a szemét, alig 9 hónappal azután, hogy megtudta a szörnyű diagnózist, operálhatatlan agydaganata van, pedig korábban csak a lába fájt. Nehezen jöttek rá, hogy a tumor nyomhatja a mozgást koordináló területet. – A Heti Hetesben rámpát alakítottak ki neki, hogy feljuthasson a székéhez, a Karinthy Színházban az utolsó, a Lovagias ügyben játszott szerepét pedig állapotához igazították. Halála után nem sokkal az előadást le is vették a műsorról, Bajor pótolhatatlannak bizonyult. Sokáig tenyerén hordta a sors, de a betegséggel nem tudott megküzdeni, ám a legnehezebb hónapokban is igyekezett vidámságot sugározni – mesélte jóbarátja, Farkasházy Tivadar.


– Mérhetetlenül hiányzik az életben és a kabaréban is. Ő volt az, aki – a magyar fociválogatottal ellentétben – mindig győzni tudott, olyan reménytelen előadásokat fordított meg, amelyekről már lemondtunk. Képtelen volt elviselni, ha a közönség nem szórakozik, és elképesztő energiát adott mindenbe. Csipkelődni imádott, még ha rossz passzban volt vagy elfáradt, akkor is képes volt minket feldobni egy mondatával – mesélte Farkasházy, aki a művész sírkövének felállításához is hozzájárult.
 

Úgy meséli, még a napokban is, amikor orvosnál járt, a nővér emlegette a Kicsihuszár becenevű Bajort, akit 36 évvel a halála előtt ismert meg egy kabaréfelvételen. Farkasházy azt mondja, Bajor mindig rajongott a gyermekeiért, a ma már rendezőként dolgozó Marciért és a szintén a színészi pályára lépő Liliért. Sőt, kislányát nem véletlenül hívják úgy, ahogy.
 

– Azért adták ezt a nevet, mert nagyon hasonlít Bajor Gizi színésznő nevére. Igaz, később már nem akarta, hogy gyerekei ezt a pályát válasszák, féltette őket, de ma nagyon büszke lenne rájuk – árulta el a Blikknek Farkasházy, hozzátéve: amikor Bajor nehezebb anyagi helyzetbe került, akkor is igyekezett mindent megadni a gyerekeknek, akik magukba temették fájdalmukat. Érdeklődésünkre Marci elmondta, szeretnék megtartani maguknak gondolataikat az évfordulón.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: