2009-02-24 16:23:44• hírek • MTI

Magyarul is őrzik a román közrendet

A magyar nyelv tanulásra kötelezik a nagyváradi önkormányzat alkalmazásában álló román közösségi rendőröket, hogy jobban tudjanak kapcsolatot tartani a magyar lakossággal - olvasható a bukaresti Új Magyar Szó összeállításában, amely szerint az idegennyelv-tanulást kedvezően fogadták a rendőrök, akik már ismerkedő órán vettek részt.

 

Heti.két alkalommal tartanak három vagy négy hónapig foglalkozásokat a rendőröknek, adott magyar nyelvtudásuk szintje szerint. A 48 nagyváradi közösségi rendőrből 13-an jól beszélnek magyarul, így számukra nem kötelező részt venni a tanórákon. A tervek szerint a nyelvtanítást kiterjesztik a polgármesteri hivatal alkalmazottaira is, számukra azonban csak ajánlott lesz a magyarórákon való részvétel.

"Törvény adta jogunk magyarul beszélni a közhivatalokban. Jogunkkal élnünk kell, különben elsorvad, ezért használjuk hát bátran anyanyelvünket a közigazgatással kapcsolatos ügyintézések során" - mondta el Biró Rozália nagyváradi alpolgármester sajtótájékoztatóján, a tanfolyam bejelentésekor.

Az ÚMSZ körkérdéséből az is kiderül, hogy Szatmárnémetiben nincs olyan közösségi rendőr, aki legalább néhány szót ne tudna magyarul. "A alkalmazásnál külön ügyeltünk arra, hogy magyarok is legyenek a közösségi rendőrségnél. Számarányuk mintegy 40 százalék, ami gyakorlatilag megfelel a város magyar lakosságának arányával" - tájékoztatott Florin Gazdac, a helyi közösségi rendőrség vezetője. Szerinte összességében az állomány 60 százaléka jól beszél magyarul, így a járőrcsoportokat mindig össze tudják úgy állítani, hogy valaki beszélje a magyar nyelvet.

Sepsiszentgyörgyön nem a közösségi rendőrök nyelvtudása a probléma, hiszen - Antal Árpád polgármester szerint - beszélik a magyar nyelvet. "A gond a belügyminisztérium alá rendelt rendőrség, csendőrség és tűzoltóság alkalmazottaival van, akik többnyire nem beszélik a kisebbségek nyelvét" - véli az elöljáró.

Corneliu Câmpeanu, Kovászna megye rendőrparancsnoka szerint ugyanakkor nincsenek kommunikációs problémák a rendőrök és a magyar lakosság között, az állomány 15 százaléka magyar nemzetiségű, és 50 százalékuk ismeri a magyar nyelvet, ezért nincs is szükség arra, hogy magyar nyelvtanfolyamokat szervezzenek a rendőröknek.

Közösségi rendőrök Szatmárnémetiben. Negyven százalékuk tud magyarul.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: