2014-12-16 17:43:20• hírek • MTI

Magyar-román vállalkozói iroda nyílt Nyíregyházán

Az Európai Unió támogatásával, közel kétmillió eurós beruházással magyar-román vállalkozói irodát alakítanak ki Nyíregyházán és Szatmárnémetiben; a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen kedden adták át a két ország mikro-, kis- és középvállalkozásainak gazdasági együttműködését segítő létesítményt.

Czomba Csaba, a szabolcsi PRIMOM Alapítvány kuratóriumi elnöke az avatás előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vállalkozásokat segítő szerveződés és partnere,  Szatmárnémeti megyei jogú város önkormányzata, 95 százalék arányú támogatást nyert az 1,9 millió eurót meghaladó értékű közös projekt megvalósításához.

A szatmárnémeti iroda a jövő év júniusának végéig készül el, ott az egykori, 1902-ben épült, az egykori Iparosotthon épületét alakítják át vállalkozói központtá.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere az átadáson emlékeztetett arra, hogy a szabolcsi megyeszékhely és Szatmárnémeti 14 éve testvérvárosi kapcsolatban áll egymással. A két város önkormányzati vezetői három éve határozták el, hogy a gazdasági kapcsolatok további erősítését kiemelten segítik.

Indításként szintén egy uniós, 83 ezer 600 eurós, mintegy 25 millió forint összegű pályázati támogatással találkozókat szerveztek magyar és román mikro-, kis- és középvállalkozóknak. A gazdasági aktivitás növeléséhez, kapcsolatok építéséhez és közös pályázati lehetőségek feltárásához adtak szakmai segítséget, mintegy 120 vállalkozónak.

Az önkormányzati vezető szerint a most létesített, illetve létesülő vállalkozói irodák működése tovább erősíthetik a vállalkozások határ menti együttműködését. Hozzátette: a közös beruházásokat, fejlesztéseket előmozdíthatja az is, hogy az Európai Unió fejlesztési biztosát a következő hétéves időszakra Románia adta.

Coica Costel Dorel, Szatmárnémeti polgármestere arról szólt, hogy a két iroda számos közös gazdasági program szervezését segítheti majd szolgáltatásaival, s hozzájárulhatnak a két város, illetve a határ menti térség gazdasági versenyképességének növeléséhez, az ott működő vállalkozások piaci pozíciójának javításához.

A nyíregyházi magyar-román vállalkozói iroda avatóünnepségén - a létesítményt a helyi önkormányzattól vásárolt, műemlékvédelem alatt álló polgári ház átalakításával hozták létre - PRIMOM-díjjal tüntették ki Cioica Costel Dorel és Kovács Ferenc polgármestert, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésében végzett eredményes munkájukért.

fotó: nyíregyháza.hu

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: