2013-06-15 19:22:04• hírek • MTI

Magyar-román csoport a nő kézilabda vébén

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a német, a román, a cseh, a tunéziai és az ausztrál csapattal került azonos csoportba a decemberi szerbiai világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség (IHF) bejelentette azt is, hogy a magyar érdekeltségű csoport küzdelmeit Újvidéken rendezik. Ez azt jelenti, hogy a magyarok sorozatban harmadszor (2012 januárjában a férfi Eb-n, 2012 decemberében a női Eb-n és most decemberben a női vb-n) léphetnek pályára Újvidéken, ahová rendszerint több ezer néző kíséri el a kedvenceket.

A szombati, belgrádi sorsolást követően Siti Beáta, a válogatott edzője elmondta, hogy az együttes kiegyensúlyozott hatosba került. "Tunéziát és Ausztráliát le kell győznünk, a németek és a románok ellen pedig jól teljesítettünk a legutóbbi Eb-n.

A csehek Izland ellen jutottak ki a vb-re. Nyilván az elsődleges cél a továbbjutás, és a csoporton belül minél előkelőbb helyezés megszerzése" - fogalmazott.

Hozzátette: a kieséses szakasz elején, a nyolcaddöntőben a norvégokat el kellene kerülni, a C csoportban a többiek ellen biztosan jó eséllyel lehet felvenni a küzdelmet.

"A spanyolok az Eb-n nem teljesítettek jól, de ennek a legfőbb oka feltehetőleg az olimpia közelsége volt. Van fél évünk arra, hogy feltérképezzük vb-ellenfeleinket" - mondta Siti.

Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke a Sport TV-nek elmondta: elégedettek lehetnek a sorsolással. "Vannak könnyebb és nehezebb ellenfelek is. Az első vagy a második helyen tovább lehet jutni. Utána már nehezebb menet jön" - mondta az MKSZ elnöke, majd kitért a leukémiával kezelt Karl Erik Böhnre is.

"A szövetségi kapitány állapota javul, a nyár közepén döntünk majd vele arról, hogy tudja-e vállalni a csapat felkészítését a világbajnokságra. Egyelőre úgy tűnik, csatlakozni tud a csapathoz" - tette hozzá Vetési.

A december 7. és 22. közötti vb-n a hatos csoportok első négy-négy helyezettje jut a legjobb 16 közé, a nyolcaddöntőbe. A csoportkör találkozóira Belgrádban, Nisben, Újvidéken és Zrenjaninban kerül sor.

A csoportok és helyszínek:
A csoport (Belgrád): Montenegró, Hollandia, Franciaország, Dél-Korea, Kongói DK, Dominika 
B csoport (Nis): Dánia, Brazília, Szerbia, Kína, Japán, Algéria
C csoport (Zrenjanin): Norvégia, Lengyelország, Angola, Spanyolország, Argentína, Paraguay
D csoport (Újvidék): MAGYARORSZÁG, Németország, Románia, Csehország, Tunézia, Ausztrália

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: