2018-02-12 14:52:01• hírek • közlemény

Magyarországon turnézott a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata

A hétvégén magyarországi meghívásoknak tettek eleget a Brighella Bábtagozat bábosai, illetve a Harag György Társulat színészei.

Elsőként február 10-én Pécsen, a Bóbita bábszínházban, a hagyományos Farsangoló Hangoskodás keretében léptek színpadra a bábtagozat tagjai a Brighella sikeres előadásával, a Történet a tálról és a kanálról című, Schneider Jankó rendezte produkcióval.
 

Az elmúlt évadban bemutatott előadást már több bábos fesztiválon is díjazták, a nagyváradi FuxFesztről két, a kolozsvári Puck Fesztiválról négy díjat hozott el. A székhelyen játszott előadások és a fesztiválszereplések mellett pedig már a veszprémi közönség is végigizgulhatta a két királyság versengését bemutató bábjátékot. 


A bábok Bartal Kiss Rita munkái, az előadás dramaturgja Nagy Viktória Éva, zenéjét Czapp Ferenc szerezte, ügyelője és súgója Liegner Zsolt. Szereplők: Nagy Tamás, Nagy Anikó, Bandura Emese és Bandura Tibor.
 

A Brighella Bábtagozat fellépés-sorozata szintén Pécsen folytatódott, ahol a Harag György Társulat színészeivel közös produkciót, a Vilmos és Kormos, avagy erény és öv című pajzán történetet adták elő a felnőtt közönségnek. A Sramó Gábor által rendezett vérbő humorú bábos előadást 2016-os bemutatása óta Szatmárnémetiben többször játszották már a Music’At Pubban illetve szabadtéren a Partiumi Magyar Napok keretében.
 

Az előadás szereplői: Nagy Tamás, Orbán Zsolt, Nagy Anikó, Gál Ágnes, Péter Attila Zsolt. Díszlet és jelmeztervezője Bodor Judit, zeneszerzője Bogárdi Aliz, ügyelője és súgója Liegner Zsolt.
 

A turné február 11-én Kaposváron zárult. A BábSzínTér Bábszínházban a hétvégi családi matinésorozat részeként játszotta a bábtársulat a Történet a tálról és kanálról című előadást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: