2018. szeptember. 23., vasárnap
Névnap:
2018-09-14 06:37:25• hírek • Bede Emőke

Magyarországi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás

Csütörtökön újabb kiállítást nyitott meg a Szatmári Képzőművészek Egyesülete: ezúttal a Magyarországról érkező Stonawski Tamás festményeit tárták a helyi közönség elé.

Stonawski Tamás 1970-ben született Martfűn, majd itt élt a főiskola megkezdéséig. Érdeklődése igencsak széleskörű, hiszen tanulmányai nyomán fizika-matematika szakos tanári diplomát, rajztanári oklevelet és vizuális- és környezetkultúra szakos tanári diplomát is szerzett. 2016-ban az ELTE-n doktorált.
 

Képzőművészeti érdeklődése már általános iskolában kezdődött, különórákra, rajzszakkörre járt. Grafikák, linómetszetek, rézkarcok születtek főleg ebből a korszakból. Már ekkor jelentek meg munkái a helyi lapokban, kiállításokon vett részt. Festményei számos galériában, több országban is megtalálhatók. 20 éves kora óta fest olajképeket. Főleg tájképek, csendéletek, aktok, porték érdeklik, de geometriai formákkal is kísérletezik. A szatmári táj lebilincseli néholi érintetlenségével, többször űzi a plain-air-t, de műtermi munkái is akadnak –derült ki a kiállítás megnyitóján, melynek művészi programjáról is maga a festő gondoskodott, hiszen nem csak az ecsettel bánik kivételesen, hanem a zongora billentyűivel is.
 

A kiállítás október 10-ig tekinthető meg a Szatmári Polgármesteri Hivatal képzőművészeti galériájában. A belépés ezúttal is ingyenes.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: