2013-01-13 17:19:57• hírek • Szatmár.ro

Kimentenek bármi bajból a szatmári speciális mentők

Két évvel ezelőtt jött létre a szatmárnémeti Multisalva Egyesület, melynek ma már profi, jól képzett szerződéses önkéntesei szinte bármilyen veszélyhelyzetben segítséget nyújthatnak a mentésben. Földön, vízen és ezek alatt is otthonosan mozognak, sőt, a levegőben is.

Számos olyan veszélyhelyzettel szembesül a Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége, amelyekre nincsenek megfelelő szakembereik, ezért is volt kézenfekvő, amikor barlangászok, hegymászók és búvárok megalapították a Multisalva egyesületet Fülöp Szabolcs vezetésével. A tagság legnagyobb része hobbiból siklóernyőzött, búvárkodott vagy épp barlangászott, az egyesületen belül pedig olyan képzéseken vettek részt, hogy bizonyos esetekben már profi oktatói is lettek a hobbinak, amit a közösség szolgálatába állítottak.

Az egyesület tagjai például azok, akik a hegyimentői lettek Szatmár megyének. Mivel ugyanis a tervek szerint komoly és keresett sípályálya lesz a megyének, kötelezően kell legyenek hegyimentők is, akik segítenek a bajba jutottakon. A Megyei Tanáccsal folytatott együttműködés során már 12 személy rendelkezik hivatalos hegyimentői képesítéssel és további négy személy készül a vizsgára.

A Felsőtisza-vidéki Búvár és Mentő Közhasznú Egyesülettel közös projektjük révén további szakembereket képeztek, így még szélesebb lett a lehetőségek sora, ahol bevethetők lettek. Hárman mentőbúvárként vizsgáztak, hatan vízimentői képzésen vettek részt, öten háti-motoros siklóernyővel tanultak meg közlekedni - ez nagy segítség eltűnt kirándulók utáni kutatásban -, és két kutyás mentőt és természetesen két ebet is kiképeztek. A "szakik" között van barlangi mentő is, s bár barlangból kevés van Szatmár megyében, tudásuk városi környezetben is kiválóan kamatoztatható, például gödrökből való mentéskor. Emellett az önkéntesek sítanfolyamon, kisgép-vezetői tanfolyamon is részt vettek, sőt, még román, angol és magyar nyelvtanfolyamra is jártak.

MultiSalva Egyesület - hegyimentőket, barlangászokat is képeztek

S a már kiképzett profi mentők mellett körvonalazódni látszik az "utánpótlás" is. Az egyesületben sport-kategóriás képzéssel rendelkezők is helyet kaptak, akik gyakorlással éles helyzetben is bevethetők lesznek. Az "ifjoncok" között vannak nyíltvizí búvár, siklóernyős, vízimentő, barlangász alapfokú képzettséggel rendelkezők is.   

MultiSalva Egyesület - hegyimentőket, barlangászokat is képeztek

Fülöp Szabolcs, az egyesület vezetője a Szatmár.ro kérdésére válaszolva elmondta: azt tervezik, hogy állandó szolgálatot hoznak létre, hogy bármikor segíteni tudjanak a bajba jutottakon vagy ki tudják egészíteni a Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének vagy éppen a rendőrségnek a munkáját.



A meglehetősen extrém hobbikkal rendelkező speciális mentők egyébként magánéletükben is kedvelik a különös szórakozásokat. Karácsony alkalmával például víz alatti karácsonyfát állítottak a Mátészalkai Uszodában, ahol együtt ünnepeltek a Felsőtisza-vidéki Búvár és Mentő Közhasznú Egyesület tagjaival.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: