2016-11-20 15:53:19• hírek • Szatmar.ro

Magyarcsaholy, a jövő!

A közös jövőnk, az erdélyi jövő részét képezi Magyarcsholy is. Ezt az üzenetet mondta el magyarcsaholyiaknak szombaton Erdei-Dolóczki István képviselőjelölt.

Az RMDSZ politikusa a helyi református parókián találkozott a presbitérium tagjaival. Beszélt arról, hogy korántsem véletlen a helyszín. A hatályos törvények szerint kampányidőszakban tulajdonképpen tilos kampányolni. Nem lehet összegyűjteni az embereket azért, hogy a közösség jövőjét érintő kérdéseket meg- és kibeszéljenek. De például magánembernek sem szabad a saját telkén elhelyeznie egyik vagy másik programot hirdető plakátot.

Ennek okán amolyan suttogó kampányt kell folytatni - mutatott rá a képviselőjelölt. Éppen ezért arra kérte a jelenlévőket, hogy keressék fel a falutársaikat, beszélgessenek velük. Mint elhangzott, szórólapok is készülnek, melyeken hasznos információk találhatók. Ám mindez semmit sem ér, ha a közösség tagjai nem fordulnak egymáshoz, nem fognak össze, nem teszik időlegesen félre az esetleges sérelmeiket.

Szó esett arról is, hogy végre sikerült összefognia a magyarság képviseletét felvállaló tömörüléseknek. Ugyanakkor nem véletlen az sem, hogy a magyarországi kormánypárt kiáll mellettünk, a romániai magyarság politikai képviselete mellett. A felvidékiek példája is mutatja, hogy ha egyszer nem kerülünk be... A veszély a mi esetünkben is valós - nyomatékosította statisztikai adatokkal is a jelölt.

Összegzésként elhangzott: szerencsére a magyarcsaholyiak elszántak, értik, hogy közösen sikerülhet. Ez közös érdek, éppen ezért össze kell fognunk!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: