2014-06-05 00:44:17• hírek • Kocsis Zoltán

Magyar siker, román kudarc – siralmas összkép

Lejátszotta nyári szünet előtti utolsó, illetve utolsó előtti felkészülési mérkőzését a román, illetve a magyar labdarúgó válogatott. A két csapat teljesen ellentétes eredményt ért el, hisz amíg Románia 2-1-re kikapott Algériától, addig Magyarország 1-0 arányban legyőzte Albániát. Ami viszont közös volt a két meccsben, hogy mindkét válogatott pocsék formát mutatott.

A Finnország elleni győri vereség és a Dánia elleni debreceni döntetlen után megszerezte tehát első győzelmét Pintér Attila szövetségi kapitánykodása alatt a magyar válogatott. Más kérdés, hogy az eredményen kívül sok pozitívumot nem lehet elmondani a csapat játékáról. Beszédes adat, hogy a meccs egésze alatt egyetlen igazán komoly helyzetet sem láthatott a közönség (szerencse, hogy az albánok oldaláról sem), így érthető volt a füttykoncert a találkozó végén.

A magyar válogatott Rózsa Dániel, Heffler Tibor, Vécsei Bálint és Bosnjak Predrag személyében négy újoncot is avatott, közülük Rózsa és Heffler volt kezdő. Ők bosszankodhattak, amikor a 10. percben Stieber Zoltán remek beadásáról Futács Márkó alig maradt le, illetve amikor Korhut Mihály betörésekor elmaradt a talán jogos büntető. Ettől eltekintve azonban a 72. percig (!) csak Skhelzen Gashi erőtlen lövését jegyezhettük még fel.

A meccs hajrája végre kicsit megélénkült, a 72. percben ugyanis Kalmár Zoltán remek cselek után lőtt kapura, a labda egy védőről szögletre pattant. Tíz perccel később Priskin Tamás talán kézzel vett át egy labdát a 16-oson belül, az sem biztos, hogy szabálytalankodtak ellene, de a bíró büntetőt ítélt, a „sértett" pedig végrehajtotta. Ez felbőszítette az albánokat, Ansi Agolli bombáját Rózsának kellett léc fölé tolni. A másik kapu előtt Priskin játszott Lovrencsics Gergőhöz, ám az utolsó pillanatban blokkolták lövési kísérletét.

Kis túlzással tehát a mérkőzés a 82. percben kezdődött, kijárt tehát a fütty mindkét csapatnak!

Miután szombaton 1-0-ra legyőzte Albániát, Románia Algériával is Svájcban csapott össze, ezúttal Genfben. A találkozó viharosan kezdődött, mivel Cristian Tanase a 8., majd a 13. percben is komoly gólszerzési lehetőséget puskázott el. Erre Algéria a 18. percben szintén egy kihagyott lehetőséggel válaszolt. Először. Négy perccel később ugyanis már a világbajnokságra készülő afrikaiak vezettek, miután a román védelem bohócot csinált saját magából. Ráadásul a válogatott két olyan tagja, akik a legnevesebb klubcsapatokban szerepelnek. Abdelmumene Dzsabu többször is megforgatta a Tottenham védőjét, Vlad Chirichest, majd középre adott. Ezzel még nem is lett volna baj, de a Manchester City kapusa, Costel Pantilimon kiejtette a teljesen ártalmatlan labdát, éppen Nabil Bentaleb (Chiriches klubtársa) elé, aki köszönte az ajándékot és közelről a kapuba talált.

A 27. percben Ciprian Maricán volt a sor, hogy ziccert hibázzon, de egy perccel később Románia egyenlített. A középpályán elvégzett gyors passzok után Alexandru Chipciu maradt egyedül a kapussal, elvitte mellette a labdát, majd a hálóba gurított.

Az első félidő végén az algériai szurkolók rendbontása okozott gondot, a második játékrész közepén viszont a román védelmen volt a sor, hogy ismét „emlékezeteset" alkosson: az 68. percben Tanase adta el a labdát, a beadásra pedig El Arbi Szudani érkezett remekül és állította be a 2-1-es végeredményt.

A mérkőzés hátralévő részében már semmi érdemleges nem történt, így Románia igen keserű szájízzel készülhet a szeptemberi, Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezőre. Magyarország szombaton Kazahsztán ellen további finomhangolást végezhet - csak legyen elég az őszi selejtezőkre...

Magyarország - Albánia 1-0
gól:
Priskin (82., 11-es)

Algéria - Románia 2-1
gólok:
Bentaleb (22.), El Szudani (68.), illetve Chipciu (28.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: