2013-01-18 10:51:01• hírek • Szatmar.ro

Magyar középpályást igazolt a hétszeres olasz bajnok

Felbontotta kölcsönszerződését az olasz második osztályban szereplő Barival Filkor Attila, aki így visszakerült anyaegyesületéhez, a Milanhoz. A 24 éves középpályás azonban nem marad a milánói sztárcsapatban, hanem ismét kölcsönadták a szintén a SerieB-ben szereplő ProVercellinek, amely klub hivatalos oldalán már be is jelentette a szerződést.

Az MTK-nevelés Filkor a máltai Pieta Hotspurs közvetítésével került 2006-ban az Interhez 150.000 euróért. Négy évvel később, egy meglepő üzlet keretében a városi rivális Milan egy millió eurót fizetett az időközben a magyar nemzeti mezt kétszer magára öltő játékost. Filkor a két gigászban egyetlen bajnokin sem lépett pályára, hanem sorra kölcsönadták a második osztályban szereplő gárdáknak. A SerieB-ben 103 mérkőzést játszott eddig a Grosseto, a Sassuolo, a Gallipoli, a Triestina, a Livorno és a Bari színeiben és összesen két gólt szerzett. Az ősszel a Bariban tíz bajnokin lépett pályára.

Az 1892-ben alakult ProVercelli Itália egyik legrégibb klubja - és egyben az egyik legsikeresebb, hisz hétszeres bajnoknak mondhatja magát. Igaz, legutóbb 1922-ben végzett a bajnokság élén. Egyben az egyetlen olyan olasz csapat, amely úgy tudott legalább két bajnoki címet szerezni, hogy nem valamely tartományi központban székel.
A ProVercelli jelene azonban nem túl fényes, a 22 csapatos második osztályban jelenleg a 21. helyen található.

Érdekesség, hogy Filkor csapattársa lesz az európai klubfutball egyik legegzotikusabb légiósa, Vinicio Edwards Espinal, aki a Dominikai Köztársaságban látta meg a napvilágot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: