2013-07-03 16:11:50• hírek • Póti Orsolya

A Castellum Fotóklub kiállítása Szatmárnémetiben

Nagykárolyi fotóművészek mutatják be alkotásaikat három héten keresztül a Szatmár Megyei Tanács galériájában. A kiállítás megnyitójára július 4-én, csütörtök délután 15 órától kerül sor.

A nagykárolyi Castellum Fotóklub tagjai állítják ki munkáikat július 4-től a Szatmár Megyei Tanács galériájában. A kiállítás Szatmári Képzőművészek Egyesülete és a Nagykárolyi Sport, Turizmus és Kulturális Igazgatóság szervezésében jön létre.

A Castellum Fotóklub 2012 októberében alakult Vénig László fotóművész kezdeményezésére és irányításával. A klub azért jött létre, hogy a Nagykároly és környékén élő fotósok kiállítások keretében is bemutassák alkotásaikat, tanuljanak egymástól, a véleménycserék során vizuális látásmódjuk fejlődjön.

A csoport tagjai 15-50 év közötti fotográfia iránt érdeklődők, akik közül most tízen mutatják be alkotásaikat. A szervezőktől megtudtuk, az érdeklődők közel ötven munkát tekinthetnek meg közel három héten keresztül.

Egyébként a Castellum tagjai a félév során kapcsolatba léptek több neves fotóklub és egyesület vezetőivel is, ezáltal lehetőségük nyílik bemutatni alkotásaikat szinte az ország bármely pontján.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: