2016-10-31 15:38:11• hírek • Szatmar.ro

Családbarát intézkedések a méltóságteljes életért

Mindig mindenki csak arról beszél, hogy mennyire fontos a családok szerepe, hiszen azok az alappillérei egy jól működő társadalomnak. Ám addig, ameddig erről csak elméleti szinten esik szó, s a közigazgatási szinteken nem jelennek meg olyan családsegítő és gyermekvállalást ösztönző programok, amelyek tényleges, gyakorlati segítséget nyújtanak, addig ez is csak üres szócsépélés.

Az RMDSZ mindig is a családi egység fontosságát hangsúlyozta. A családok pedig mostanság komoly anyagi gondokkal küszködnek. Rajtuk akar segíteni azzal az intézkedéscsomaggal, amely a család minden részére kiterjed.

„Én azért dolgoztam eddig is, hogy a szatmári családoknak jó legyen itt élni. Ám ez már nem elegendő. Ezért is akarok szintet váltani, ha szabad így kifejeznem magam, s ott lenni, ahol a törvények születnek. Beleszólni azok alakulásába és kiharcolni olyasmit, ami segít sok százezer ember mindennapjain" - nyilatkozta Magyar Lóránd, aki maga is kétgyermekes családapa, ezért konkrét lépéseket sürget a többi család érdekében, majd hozzátette, hogy már nem elegendő, hogy a közösségi jogokért harcoljunk, a családok jólétét is biztosítanunk kell.

„A következő négy évben négy dolgot kezdeményezünk majd a parlamentben annak érdekében, hogy javuljon az erdélyi magyar emberek - s ezzel együtt minden más nemzetiség - megélhetése" - magyarázta Magyar Lóránd, aki szerint a biztonságos jövő az anyagi biztonságot is jelenti a család minden generációja számára fiataloktól az idősekig.

Az első a családi adózás bevezetése, amely forradalmasítaná az adózást. Konkrétan azt jelenti, hogy a dolgozó családok a gyermekek számával arányosan növekvő jövedelemadó-kedvezményben részesülnek: két gyermek után 4, három gyermek után 6, négy gyermek után 8 százalék jövedelemadó-kedvezményt jelentene. Egy ilyen intézkedés ma 155 000 magyar családot érintene.

A második lépés, hogy csökkenteni lehessen a családok egyik legnagyobb kiadásának forrását: a rezsit. Első lépésben a víz áfája lett 20% helyett 9%, ezt fokosatosan minden más rezsitípusra is alkalmazni kell.

A harmadik lépés azokat érinti, akik egy életen át becsülettel dolgoztak, vagyis a nyugdíjasokat. Biztosítani kell ezen jövedelemtípus értékállóságát.

A negyedik lépés pedig azokat érinti, akik minimálbérrel vannak alkalmazva. Annak érdekében, hogy ők is megélhessenek a munkájukból a minimálbért jelentősen emelni kell. Négy év alatt 1250 lejről 2000 lejre emelését javasoljuk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: