2017-04-07 09:57:12• hírek • Szatmár.ro

Magyar Lóránd: véget kell vetni a cirkuszi állatkínzásnak

A képviselőház szakbizottságaiban azon dolgoznak, hogy betiltsák a vadállatok cirkuszi porondon történő szerepeltetését.

„Folyamatosan számos panasz érkezik az állat- és természetvédő civil szervezetektől arról, hogy Romániában is szüntessük meg az állatok cirkuszi szerepeltetését, hiszen elfogadhatatlan körülmények között tartják, illetve idomítják őket. Románia néhány évvel ezelőtt komoly szigorításokat vezetett be az állattartással foglalkozó intézmények (állatkertek, menhelyek) működési szabályozásában, ott ahol vadakkal foglalkoztak. Ez alól azonban eddig a cirkuszok kivételt képeztek, holott nem tartották természetes körülmények között a vadállatokat. Jelenleg a képviselőház szakbizottságaiban egy erre vonatkozó törvény-tervezeten dolgozunk, amely betiltaná a vadállatok cirkuszi porondon történő szerepeltetését az országban” – hangsúlyozta Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, a képviselőház mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó bizottságának tagja.

A szatmári törvényhozó rámutatott arra is, hogy a cirkuszi porond mögött kiképzett vadállatok veszélyesnek bizonyultak, és a cirkuszi állattartókat, bár törvény szabályozta, nem lehetett felelősségre vonni a vadállat által okozott károkért, illetve azok kiképzésében elkövetett erőszakos tettekért. „A nemzetközi tendencia is arra mutat, hogy a vadállatok cirkuszi szerepeltetését már több európai országban is betiltották, hiszen rettenetes körülmények között éltek ezen élőlények. Szigorítani kell a törvényi előírásokon a vadállatok idomítását illetően, remélhetőleg a parlament mielőbb napirendre tűzi és megszüntethetjük az e fajta állatkínzást” - taglalta a szatmári képviselő.

A remélhetőleg hamarosan a parlament képviselőháza elé kerülő módosításokat érdekes módon nem az állatvédők, hanem a természetvédők kezdeményezték. Ezt Márk-Nagy Jánostól, az Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti elnökétől tudtuk meg, aki azt is elmondta, hogy a természet- és az állatvédők álláspontja nagyon messze áll egymástól. „A természetvédők filozófiája nem az, hogy minden állatnak élnie kell, hanem az, hogy nem szabad szenvedniük az állatoknak. Azt gondolom, hogy az emberek fejében ez kellene a minimum legyen. Ehelyett tiltakoznak az ellen, hogy megöljenek kóbor kutyákat, míg nem zavarja igazán őket, ha a vadállatok lemészárlásáról van szó” – hangsúlyozta Márk-Nagy János, majd hozzátette, hogy miután az ember számos ponton beleavatkozott a természet rendjébe, ezért ezt akkor is meg kell tennie, amikor helyre kell hozni valamit.

A törvénymódosítással kapcsolatban kifejtette, hogy számára érthetetlen miként nem figyeltek eddig a cirkuszokra, mert mindaddig, ameddig állatkertek zártak be, mert nem tudták teljesíteni az új rendeletben foglaltakat, addig ugyanebből a szemszögből nem vizsgálták a vadállatokkal vándorló társulatokat. „Kínozzák az állatokat, embertelen körülmények között kénytelenek élni, mozgásukban korlátozzák azokat a fajokat, amelyeknek a mozgásigénye hatalmas. Ember ilyet nem szabadna tegyen” – mutatott rá Márk-Nagy János, majd kiemelte azt is, hogy nem elhanyagolható a kínzás mellett a természetvédelmet illető rész sem, hiszen ezeket az állatokat a természetből vonják el, még akkor is, ha léteznek - illegálisan ugyan – tenyésztő helyek. Ezt a folyamatot csak ilyen szabályozással lehet leállítani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: