2017-12-13 12:50:56• hírek • Szatmár.ro

Magyar Lóránd: támogatni kell az állattenyésztést az élelmiszerimport csökkentésének érdekében

Újabb támogatásban részesülhetnek az állattenyésztők, és ezen belül az erdélyi magyar gazdák azt követően, hogy pozitívan véleményezte az RMDSZ által kidolgozott törvénymódosítást a képviselőház mezőgazdasági bizottsága – hívta fel a figyelmet Magyar Lóránd Bálint, a Szövetség Szatmár megyei képviselője.

A mezőgazdasági szakpolitikus kifejtette, hogy jelenleg a képviselőház szakbizottságaiban egy olyan jogszabály-tervezetről tárgyalnak, amely egy országos program keretében jelentős mértékben támogatná a sertéstenyésztőket, és ennek előírásain pontosított az RMDSZ.
 

A jogszabály-tervezet értelmében a mezőgazdasági minisztérium évente 360 millió eurót különítene el a költségvetéséből annak érdekében, hogy fellendítse Romániában a sertéstenyésztést. Ez a támogatás főleg azoknak a gazdáknak kedvező, akik nőivarú sertés tenyésztésével foglalkoznak” – részletezte a program előírásait Magyar Lóránd képviselő. Hozzátette: „olyan törvényekre van szükségünk, amelyek serkentik a hazai élelmiszer előállítását. Jelenleg Románia jelentős gabonamennyiséget exportál, azonban sokkal nagyobb arányú az élelmiszerimport az országban. Ezt a folyamatot csak akkor tudjuk egyensúlyba hozni és megakadályozni, amennyiben az állam is felismeri az állattenyésztés fontosságát és megfelelő képen támogatja azt.”
 

A mezőgazdasági szakpolitikus elmondta, hogy a sertéstenyésztőket támogató programra vonatkozó jogszabály-tervezetben első körben megoldást kell találni a külföldről behozott növendékek mennyiségének csökkentésére. A szakbizottság által tárgyalt jogszabály-tervezet ezt a problémát orvosolná: „Románia egy jól működő országos támogatóprogram keretében fel tudna zárkózni mind az élelmiszergyártásban, mind pedig a sertéstenyésztésben, így nem kellene külföldről pótolni a hiányosságokat. Továbbá az sem mellékes, hogy jelentős anyagi finanszírozást biztosítanánk az elhagyatott istállók hasznosítására, hiszen azok is pályázhatnak, akik csak infrastruktúrával rendelkeznek egy farm létrehozásához” – mondta Magyar Lóránd Bálint.
 

A Szatmár megyei törvényhozó elmondta, hogy a törvénytervezet szakbizottsági vitája alatt a romániai sertéstenyésztést támogató program előírásait szabályozó jogszabály-tervezetet összhangba kellett hozni az európai alapokra vonatkozó kiírásokkal is, amelyet RMDSZ-kezdeményezésre ejtettek meg: „az EU-s alapokra vonatkozó kiírások  400 sertésre nyújtanak támogatást,  a többség által kezdeményezett tervezetben 500 sertést szabtak meg feltételként. Ezt módosítottuk, így a 400 sertéssel rendelkező farmok gazdái is igényelhetik majd az országos támogatást a törvény hatályba lépését követően" – részletezte a képviselő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: