2019-02-06 14:18:26• hírek • közlemény

Magyar Lóránd: meddig kell még várni a kártérítésre?

A parlamenti képviselő írásban fordult kérdésével az elkerülőút építése miatt kisajátított területek ügyében a szállításügyi miniszterhez.

Szatmárnémeti számára örömhír volt, hogy elkerülőút fogja tehermentesíteni a megyeközpont közlekedését, elvezetve a belvárosból a tranzitforgalmat. A Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) által fedezett közérdekű beruházás miatt azonban számos magán- és jogi személy által birtokolt földterületet sajátítottak ki, összesen 950.645 négyzetméter bel- és külterületet. Az ilyen módon károsult 436 magán és jogi személy a földterületét elvesztette, ám kártérítést azóta sem kapott. Ennek kiutalását több alkalommal ígérték már, de pénzt eddig senki sem látott. A CNAIR magyarázata szerint a kártérítés kiutalása azért késik, mert eddig még nem sikerült megtartani a kataszteri dokumentációk elkészítéséről szóló közbeszerzést.


„Érthető a kártérítésre jogosultak türelmetlensége, hiszen sokan mezőgazdasági területüket vesztették el, pénzt pedig nem kaptak eddig érte, hogy egy másik földterületet vásárolva folytathassák tevékenységüket” – mondja Magyar Lóránd parlamenti képviselő.


A szatmári parlamenti képviselő szerdán, február 6-án írásban fordult Rovana Plumb szállításügyi miniszterhez az ügyben. Rákérdezett arra, hogy mikorra várható a kártérítést akadályozó közbeszerzés lebonyolítása, illetve mikor kaphatják meg végre a nekik járó összeget az útépítés miatt kisajátított területek egykori tulajdonosai. A minisztérium 30 napon belül írásban kell választ adjon a kérdésekre.


Szatmárnémeti elkerülőútja közel 20 kilométer hosszúságú lesz, ebből 5,2 kilométer lesz két-, 13,94 kilométer pedig négysávos. A repülőtér közeléből indul, majd a Szőkemocsárt, a Szatmárzsadány felé vezető utat, a Szatmárnémeti-Nagyvárad utat keresztezve halad Lázári irányába, a Gorunului utcát is keresztezve vezet el Batiz bejáratának a közeléig. Összesen négy - kisebb vagy nagyobb - híd és hat felüljáró épül - köztük van a Szamos folyón áthaladó híd is, amely a Károlyi-úti Dana hotel közelében épül majd meg. Az elkerülőút megépítése az előzetes számítások szerint több mint 400 millió lejbe kerül és a tervek szerint 2020-ra készül el.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: