2017-06-27 08:52:17• hírek • Szatmar.ro

Magyar Lóránd: Mi lesz az elhullott állatok tetemével?

A mezőgazdasági miniszterhez fordult Magyar Lóránd az állati tetemszállításra vonatkozó módszertan mielőbbi kidolgozása érdekében

„Szatmár megye több pontjáról jelezték nekem, hogy komoly gondot jelent számukra az elhullott állatok elszállíttatása és megsemmisítése, mert a vonatkozó kormányhatározathoz nincsen meg a szükséges módszertan, amely alapján azt a megyei intézmények gyakorlatba ültethetnék” – mutatott rá a megyében élő állattenyésztők és mezőgazdászok gyakori gondjára Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, aki ezzel kapcsolatban írásban fordult a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz.

A képviselő kifejtette, hogy a 2016. évi 24-es kormányhatározatban az szerepel, hogy az állattenyésztőknek az állat elhullásától számított 24 órán belül értesíteniük kell a körzetükhöz tartozó állatorvost, valamint kormányhatározatban szereplő felelős közigazgatási intézményeket, majd ezt követően a polgármesteri hivatal köteles értesíteni a megyei tanácsot, aki pedig azt a céget, amellyel szerződésük van az elszállításra és a tetem megsemmisítésére. Továbbá a polgármesteri hivatalok kötelesek nyilvántartást vezetni az ilyen esetekről, majd ezeket a különálló regisztereket összesíti a megyei tanács.

„Mivel hiányzik a gyakorlatba ültetési módszertan, a polgármesteri hivatalok és a megyei tanácsok tehetetlenek, ráadásként a költségvetésből sem volt elkülönítve az ehhez szükséges pénzkeret. Éppen ezért tartottam fontosnak, hogy rákérdezzek arra, hogy mikorra várható a módszertan kidolgozása. Jelenlegi hatályos törvények szerint 90 napja van arra a szakminisztériumnak, hogy a módszertant gyakorlatba is ültesse, ez július közepén lejár, tehát már valamiféle előrelépésnek meg kellett történnie. Ez utóbbi miatt kérdeztem meg azt is a szaktárca vezetőjétől, hogy milyen fázisban jár ez a folyamat” – magyarázta a kérdéseinek hátterét a bukaresti törvényhozó. 

„Jelenleg egyet tehetünk: imádkozunk, hogy ne történjen semmi, mert ha igen, akkor nem nagyon tudom, hogy mi lesz a megoldás a helyzetre. Korábban ugyanis szerződést köthettünk egy állatok elszállítására és megsemmisítésére szakosodott céggel, akit ha értesítettünk, jött és tette a dolgát. Sokba került, de megoldotta a helyzetet. Most nem szerződhetünk, mert központosítva, a megyei tanácsok kell ezt megtegyék, akiknek viszont nincsen rá pénzük, tehát lóg minden a levegőben” – foglalta össze Incze Lajos, Halmi polgármestere a módosítást követő helyzetet.

Kiegészítésképpen Gyákon Viktor, a Túrterebesi Állattartó Egyesület elnöke elmondta, hogy korábban volt egy időszak, amikor a Szatmár megyei semlegesítésre szakosodott céggel nem köthetett szerződést, s az ebben az időszakban elhullott állatokat a Szatmár Megyei Állategészségügyi Igazgatóság szakembereinek vezényletével hantolták el speciális eljárással egy meszes gödörbe, ám ez nem felel meg a követendő Európai Uniós normáknak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: