2016-10-21 14:39:10• hírek • Szatmar.ro

Magyar: Azt szeretnénk, hogy gyerekeink is itt élhessenek!

A korábbi választások tapasztalatai alapján minimum két parlamenti képviselőt delegálhat majd a fővárosba az RMDSZ Szatmár megyei szervezete. Erdei D. István neve mindenki számára ismerős, hiszen 16 év tapasztalat van mögötte, míg a listavezető Magyar Lóránd inkább a megyeközponti rendezvényekről és politikai palettáról lehet ismerős.

Mint az alábbi interjúnkból kiderül, az RMDSZ jelöltje vidéken is otthonosan mozog, annak ellenére, hogy Szatmárnémetiben született (1980. február 17.) és itt is tanult (10-es iskola, Kölcsey Ferenc Főgimnázium), mielőtt a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen diplomázott volna.

- Az indulás lehetőségét Ön korábban egyértelműen visszautasította, a végén mégis elindult az előválasztáson... Mi késztette erre?

- Elsősorban az a meggyőződésem, hogy a következő időszak nagyon fontos lesz vidékfejlesztés szempontjából, és ezen a téren akkor tudok a leginkább segíteni a szatmáriaknak, ha a törvényhozásban vagyok. Az egyetem elvégzése óta ezen a területen dolgozom, előbb tanácsadóként, most pedig főosztályvezetőként, talán nincs olyan község, amelyikben ne dolgoztam volna, így tisztában vagyok azzal, melyek azok a problémák, amelyeket orvosolni kell. Úgy vélem, egyszerűsíteni kell a dolgokat, és ehhez kellenek azok a törvénymódosítások, amelyek csak a parlamentben oldhatóak meg.

- Bukarest azért nem Szatmárnémeti....

- Valóban, de úgy érzem, aki a szatmárnémeti tanácsban boldogult, az jó leckét kapott. Én 2008 óta vagyok tagja a testületnek, volt időszak, amikor polgármesterünk volt, legutóbb pedig ellenzékben voltunk. Ez utóbbi nem volt egy könnyű periódus, ismerve az előző polgármestert. Így is próbáltunk építeni, illetve olyan tevékenységet folytatni, ami az egész város és elsősorban a minket megválasztó magyar közösség érdeke.

- A vidékfejlesztésen kívül melyek azok a megvalósítások, amelyeket minél hamarabb el kellene kezdeni?

- Ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan elkezdődik a terelőút és ezáltal a harmadik híd építése. De ezen kívül szükség van egy uszodára vagy éppen egy sportcsarnokra. Köztudott, hogy a sportért mindig is rajongtam, hiszen mióta beléptem a szervezetbe, mindig is tevékenyen kivettem a részem különböző kulturális és sportrendezvények megszervezéséből. Tagja voltam annak a csapatnak, amely megálmodta és beindította a Partiumi Magyar Napokat, a Családi Hétvégét, illetve több sportegyesület vezető tanácsának is. Parlamenti képviselőként is támogatni szeretném a sportéletet, a tömeg- és élsport terén egyaránt.

- Mit tudhatunk a családjáról?

- Nős vagyok, és feleségemmel, Ágotával két fiunkat, a hat éves Balázst és a négy éves Zalánt neveljük együtt. Akárcsak más itteni szülőnek, nekünk is fontos Szatmárnémeti sorsa, hiszen azt szeretnénk, hogy nem csak mi, de gyerekeink is itt élhessenek majd.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: