2018-01-08 09:00:20• hírek • Oszkó Viktória

Magasan túlszárnyalta a korai évek népszerűségét az idei karácsonyi vásár

„Általánosságban elmondható, hogy sokkal nagyobb érdeklődés mutatkozotott idén a karácsonyi vásár iránt Szatmárnémetiben mint az előző években” - mondta Butka Gergely, Kereskényi Gábor polgármester tanácsadója.

Hozzátette azt is, hogy tulajdonképpen csak 2016 óta beszélhetünk a szó szoros értelmében vett karácsonyi vásárról, hiszen Kereskényi Gábor polgármester irányítása alatt kezdett el rohamos ütemben fejlődni a város látképe az ünnepek idején.


„Szatmárnémetiben  2016 óta folyamatosan fejlődik a karácsonyi vásár,  az érdeklődők számát tekintve is többen voltak a megszokottnál,  több tízezer látogatóról beszélhetünk” – mondta Butka.
 

Idén előrelépés mutatkozott többek között abban, hogy az új központban kialakítottak egy korcsolyapályát, ami február közepéig használatban marad, új szisztéma szerint alakították ki a karácsonyi díszítéseket és fényeket, változtak a kulturális programok, illetve több kézműves mesterembert is meghívtak a vásár idejére.
 

A karácsonyi, ünnepi időszak végével megkezdték a díszítések eltávolítását is, egyelőre a régi központban. A fényeket január 8-án kapcsolják le az egész városban. A fényalagút áramtalanítása is megkezdődött, a szétszereléssel azonban még várni kell és egyelőre el sem tudják szállítani, egy kamion érkezik majd Temesvárról, hogy azzal vigyék el. 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: