2011-12-22 12:00:29• hírek • Bálint Marcell, MTI

Magas szinten stabilizálódott a szegénység Németországban

Németországban a szegények aránya 2005 óta nem változott lényegesen, kevéssel 15 százalék alatt stagnál annak ellenére, hogy az utóbbi években erőteljesen hullámzó volt a gazdasági konjunktúra - áll a rászorulókat segítő szervezetek országos szövetsége (PW) szerdán Berlinben bemutatott jelentésében.

A hivatalos szegénységi küszöb alatti jövedelemből élők száma 12 millió, a szegények teljes népességen belüli aránya pedig 14,5 százalék volt a legutóbbi teljes évből, 2010-ből származó adatok szerint. A 82 millió lakosú országban a vizsgált időszakban - 2005 és 2010 között - a szegények aránya, 14 és 14,7 százalék között mozgott, alig változott, holott 2005 és 2007 között felívelő ágban volt a gazdaság, 2009-2010-ben pedig az európai gazdaság egészéhez képest páratlan gyorsasággal lábalt ki a válságból.

Ez a jelenség arra utal, hogy nem helytálló az a számos politikus által osztott nézet, amely szerint a jó gazdaságpolitika a legjobb szociálpolitika - hangsúlyozta Ulrich Schneider, a szövetség ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint a szegénységet nem csak a munkanélküliség elleni küzdelem révén lehet visszaszorítani. Az elosztási viszonyokon is változtatni kell, az adóemelés kérdését ezért nem lehet megkerülni. "Németországban a magánszemélyek összesített pénzvagyona 4,6 ezer milliárd euró, az állam és az önkormányzatok összesített adóssága pedig 2,1 ezer milliárd euró, és a főváros költségvetésében még a kátyúk betemetésére is alig van pénz" - mondta Ulrich Schneider, aki szerint nagyjából évi 20 milliárd euró plusz forrással lehetne számottevő eredményt elérni.

Németországban a szegénységi küszöb egyszemélyes háztartás esetén havi 826 euró adózás utáni jövedelem, egy négyszemélyes család (két felnőtt, két 14 év alatti gyerek) esetében 1735 euró.
A regionális különbségeket tekintve a volt NDK és a nyugati országrész között megmutatkozó különbségeket lassan eltüntetik újabb törésvonalak, így például a nyugati Ruhr-vidék egyes városaiban már magasabb a szegények aránya, mint a keleti Mecklenburg-Elő-Pomerániában, ahol a tartományi szintet tekintve a legmagasabb, 22,4 százalékos a szegénységi arány.

A legalacsonyabb arányt a hagyományosan jómódú Bajorországban (10,8 százalék) és Baden-Württemberg tartományban (11 százalék) mérték. Kiugróan magas arányt regisztráltak Mecklenburg-Elő-Pomeránia mellett Brémában is, a tartományi jogállású városban 21,1 százalék a szegények aránya.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: