2013-08-22 12:10:19• hírek • Kocsis Zoltán

Magánszemélyeket vár a Környezetvédelmi Ügynökség

A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség a Partiumi Magyar Napokkal közösen hirdették meg a „Készítsünk és fogyasszunk el közösen egy nyári salátát az egészséges életért" elnevezésű akciót, melynek célja, hogy népszerűsítse az egészséges életmódot és táplálkozást a fesztivál résztvevőinek soraiban. Az akcióban egyelőre 23 zöld kosár „szereplése" biztos.

A Megyei Környezetvédelmi Ügynökség arra kérte a részt venni kívánó polgármesteri hivatalokat, egyházakat, intézményeket, civil szervezeteket, cégeket és magánszemélyek, hogy állítsanak össze egy-egy zöld kosarat. Ennek tartalmaznia kell, tetszés és rendelkezésre álló erőforrástól függően, lehetőleg minél több nyári zöldséget, gyümölcsöt (paradicsomot, paprikát, uborkát, retket, hagymát, cukkinit, almát, és még sorolhatnánk...). A kosarakat a szervezők és a sajtó képviselőiből álló zsűri értékeli, a díjakat a nagykárolyi Agrotex kft. biztosítja. Ezt követően a kosarak tartalmából elkészül egy saláta, amit valamennyi résztvevő megkóstolhat. Ezzel párhuzamosan a Hello Margot étterem szakácsának vezetésével egy ipari mértékű, gigantikus saláta is készül, amit a PMN valamennyi látogatója megkóstolhat - amíg a finomság el nem fogy.

Az ügynökség tájékoztatása szerint eddig 23-an jelentkeztek, hogy részt kívánnak venni a „Készítsünk és fogyasszunk el közösen egy nyári salátát az egészséges életért" akcióban: hét polgármesteri hivatal, négy közintézmény, négy egyház, öt cég és három civil szervezet. „Nagyon örülök, hogy ennyien máris jelezték részvételi szándékomat. Sajnálattal tölt el azonban, hogy magánszemélyek nem jelentkeztek - eddig legalábbis. Remélem azonban, hogy ez szombatig változik, mivel az egészséges táplálkozás mégiscsak a magánszemélyektől kezdődik", jelentette ki Békéssy Erzsébet, az ügynökség igazgatója.

A „Készítsünk és fogyasszunk el közösen egy nyári salátát az egészséges életért" akció programja:

szombat, augusztus 24:

10.00 - 11.00: a kosarak átadása-átvétele a Kossuth-kertben
11.00 - 12.00: a kosarak elbírálása
12.00: díjátadás - a legkreatívabb, leggazdagabb, legszebb kosár
12.00-13.00: - a nyári saláta elkészítése a kosarak tartalmából
13.00: - a saláta megkóstolása, elfogyasztása

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: