2009-03-24 14:54:50• hírek • Ferenczi Noémi

Magánóra helyett „after school”

Ecaterina Andronescu tanügyminiszter továbbra sem tett le az „after school" program megvalósításáról, annak ellenére, hogy sem az anyagi, sem pedig az infrastrukturális háttér nem biztosított a program számára. Szerinte, ezzel a programmal a magánórákat is helyettesíteni lehetne. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes szerint, lehetséges, hogy ilyen módon az állam megteremtené a magánórákat helyettesítő rendszert.

Andronescu egyik nyilatkozatában szinte szemrehányást tett a szülőknek, hogy nem implikálódnak jobban a program megszervezésébe, célozva ezzel az erkölcsi és anyagi hozzájárulásukra egyaránt. A pedagógusok részéről szintén erőteljesebb lelkesedést vár el a miniszterasszony.

 

Ahogyan arról már korábban tájékoztattuk olvasóinkat, Andronescu elképzelései szerint, az „after school" program helyettesítené a „tej-kifli" programot, olyan formán, hogy a diákok a tanórák után ebédet kapnának, majd pedig egy pedagógus felügyeletével közösen készítenék el a házi feladatokat. Andronescu a magánórák helyettesítését is az új rendszertől reméli.

Ami igaz az igaz, a magánórák jelentős anyagi terhet rónak a szülőkre. Szatmárnémetiben például 15 lejbe kerül egy olcsónak számító magánóra. Az átlag ár valahol 20 és 25 lej között mozog, azonban előfordulhat, hogy akár a 30 lejt is elérheti. Az ár általában a diák életkorától függ illetve attól, hogy vizsgára, érettségire készül, vagy csak egyszerűen a tanórán tanultakat szeretné elmélyíteni - mondták el a Szatmár.ro-nak az általunk megkérdezett szülők.

Kónya László főtanfelügyelő-helyettes szerint, lehetséges, hogy ilyen módon az állam megteremtené a magánórákat helyettesítő rendszert. „Amennyiben valóban megvalósul a miniszterasszony elképzelése, az állam fizeti majd a tanárt, hogy a tanórán kívül foglalkozzon a diákkal, nem pedig a szülő"- magyarázta Kónya.

Szatmár megyében jelenleg a diákok 3-4%-a vesz részt magánórán - tette hozzá a főtanfelügyelő-helyettes.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: