2019-04-30 21:34:27• hírek • telesport.hu

Madrid és Torino után Londonban is nyert az Ajax

Az Ajax egygólos előnnyel várja a Tottenham Hotspur elleni hazai visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, miután kedden a párharc első mérkőzésén Londonban 1-0-ra nyert.

Vendégként sem tűnt megilletődöttnek az Ajax a mérkőzés elején: a hollandok rövidpasszos játéka, letámadásos taktikája azonnal mezőnyfölényt eredményezett. A több kulcsjátékosát nélkülöző hazaiak beszorultak a saját térfelükre, a labdát pedig csak másodpercekre birtokolták. Az amszterdamiak a leshatáron labdát kapó Van de Beek góljával a 15. percben megérdemelten szereztek vezetést, és a folytatásban is az ő akaratuk érvényesült, bár egyértelmű mezőnyfölényük ellenére Lloris kapujára sok veszélyt nem jelentettek.

 

A 39. percben újabb fontos játékosát veszítette el az angol gárda: Vertonghent vérző orrsérülés miatt le kellett cserélni, helyére a nem teljesen egészséges Sissoko érkezett. A hajrában kijött a szorításból a Tottenham, amely még zavart is keltett az Ajax kapuja előtt, elsősorban pontrúgásokat követően.

 

A szünet után vállalta a bátrabb, agresszívabb játékot a házigazda, amely bő húsz percig nyomás alá helyezte a holland csapatot. A Tottenham helyzetei azonban kimaradtak, és a védekezésre koncentráló Ajax kontráiban egyre több lett a veszély, a 78. percben egy holland akció lezárásaként Neres a kapufát találta el ígéretes helyzetből. A hajrában utolsó rohamra indult az angol együttes, de a hollandok védelme jól zárt, az egyenlítés elmaradt, az Ajax pedig a Real Madrid és a Juventus után a Totthenham otthonában is győzni tudott az egyenes kieséses szakaszban.

 

A visszavágót jövő szerdán rendezik Amszterdamban.

 

 

BL-korrekordokat döntöget az Ajax

 

A holland együttes átlagéletkora 25 év és 216 nap, ennél fiatalabb csapat az elődöntőben csak egyszer szerepelt, 2013-ban a Real Madridot kiverő Borussia Dortmund átlagéletkora 25 év és 102 nap volt.

 

Ezek után nem is meglepő, hogy a hollandoké minden idők legfiatalabb csapatkapitánya az elődöntőket tekintve, hiszen Matthijs de Ligt mindössze 19 éves és 261 napos. Az eddigi rekorder Cesc Fàbregas volt, 21 éves és 360 naposan vezette az Arsenalt a Manchester United ellen elveszített elődöntőben.

 

Matthijs de Ligt és Frenkie de Jong egyébként még meg sem született, amikor az Ajax utolsó alkalommal, Bajnokok Ligája elődöntőjében játszott a Juventus ellen 1997 áprilisában. De Jong egyébként a kapus Onannával egyetemben három éve játszotta első meccsét az Ajax utánpótlásában, most pedig a BL-elődöntőben szerepelhettek.

 

Az amszterdamiaknak ez volt a 20. góljuk a sorozatban, ennél többet csak az 1995-96-os szezonban szereztek. Akkor a döntőig meneteltek, de ott alulmaradtak azzal a Juventus ellenében, amelyet most a negyeddöntőben búcsúztattak. Az Ajax legutóbb 1996-ban szerepelt BL-elődöntőben. Akkor a mostani gólszerző, Van de Beek még nem is élt, hiszen 1997. április 18-án született.

 

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés:

Tottenham Hotspur -AFC Ajax  0-1 (0-1)
gólszerző:
 Van de Beek (15.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: