2007-09-14 16:28:27• hírek • Szatmar.ro

Elkezdődött a MIÉRT képzési hétvégéje

miertk Két képzésre is sor kerül a MIÉRT hétvégi rendezvényén.

miertMa 11 órától került sor a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Demokrata Magyar Ifjak Szövetsége (DMISZ) szervezésében zajló képzéssorozat megnyitójára, Homorodfürdőn.

A három nap alatt két képzésre is sor kerül, így pénteken és szombaton: Kampányképzés és a kampánystratégiától a plakátokig címmel, majd szombaton és vasárnap: Regionális fejlesztések  Székelyföldön címmel.

A három napos képzésen mintegy félszáz önkormányzatis (polgármester, alpolgármester és képviselő), illetve ifjúsági szervezeti vezető vesz részt, Erdély különböző térségeiből, korhatár nélkül.

Az első program megnyitóján részt vett Csép Andrea a MIÉRT alelnöke, Török Hanna a DMISZ elnöke, valamint Borboly Csaba a Hargita Megyei Tanács alelnöke, MIÉRT elnök. Csép Andrea elmondta, a képzés egyik fő célja, mozgósítani a fiatalokat és minél jobban bevonni őket a közéletbe.

Borboly Csaba szerint az alig egy hete lezárult sikeres csíkszeredai belső választási kampány, a hasonló témakörű korábbi képzéseknek is köszönhető, hisz alig két és fél hét alatt, esetenként kisebb ismertséggel rendelkező, de hiteles és őszinte fiatal jelöltek kaptak megbízatást a csíkszeredai választóktól, szembe azon jól bejáratott nevekkel akik az elmúlt 17 évben jelképezték az RMDSZ-t ebben a városban. Az Uniós választási kampányhoz közel van az önkormányzati választások, ahol várhatóan többes jelölés helyzetében kell sikeresek legyenek az RMDSZ jelöltjei, akik közül reméljük minél többen az elkövetkező időszakban nemcsak fiatalságukról, hanem szakértelmükről, fogékonyságukról és párbeszéd készségükről meg tudják győzni a magyar választókat, ahogy tették azt a csíkszeredai Új összefogás jelöltjei is. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-es jelöltek és kampányvezetők részéről szükség van egy paradigma váltásra, vagyis a hosszú távú, hiteles és őszinte párbeszéd kell átvegye a helyet az egyoldalú és kizárólag teljesítmény orientációjú kommunikációs stílusnak.

Török Hanna elmondta, hogy a DMISZ tavaly szervezett első alkalommal hasonló képzést és annak köszönhetően hogy pozitív visszhangra lelt, ez évben három naposra bővítették a tavalyi két napos rendezvényt. 

A képzési hétvége második programja, a holnapi napon (szombat) délután 17,00 órától veszi kezdetét Korodi Attila, MIÉRT alelnök, környezetvédelmi miniszter felvezetésével.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: