2009-11-24 11:05:42• hírek • Ferenczi Noémi

MADISZ ünnepváró

A Szatmárnémeti MADISZ idén is megszervezi karácsonyi ünnepváró rendezvényét.

Immár hagyomány, hogy húsvét és karácsony előtt a Szatmárnémeti MADISZ ünnepváró rendezvényt szervez a gyermekek számára. Az idén sem lesz ez másként. Az idei karácsonyi ünnepváró december 20-án kerül megrendezésre. A helyszín nem változik, vagyis ez alkalommal is szeretettel várnak majd minden kedves érdeklődőt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium földszinti termeibe - tudtuk meg Ilonczai Annamária szervezőtől.

Az ünnepváró programja még nem körvonalazódott teljes mértékben, azonban annyi biztos hogy az ünnephez kötődő kézműves foglalkozások lesznek és természetesen, a „táncoslábúak" számára is lesz lehetőség a kibontakozásra a táncház keretében.

Az előző évek rendezvényein szép számmal jelentek meg szülők és csemetéik, akik családias hangulatban közösen készíthettek képeslapokat, ablakdíszeket, karácsonyfadíszeket, lakásdíszeket, valamint a gyereket kézműves foglalkozásokkal, rajzolással, festéssel készülhettek a karácsonyra - tette hozzá a szervező.


A gyöngyfűzés mindig az egyik legnépszerűbb kézműves foglalkozás
A gyöngyfűzés mindig az egyik legnépszerűbb kézműves foglalkozás


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: