2016-10-18 09:13:22• hírek • MTI/Reuters

Lyonban a Juventus, Nikolicsék a Realhoz utaznak

Az olasz bajnok Juventus lyoni vendégjátéka, illetve a Bayer Leverkusen Tottenham Hotspur elleni összecsapása ígérkezik a két legérdekesebb találkozónak a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján, amelyen a címvédő Real Madrid Nikolics Nemanja együttesét, a Legia Warszawát fogadja.

A Juve lyoni mérkőzése egy kemény, háromhetes sorozat második találkozója lesz az olasz csapat számára, melynek 22 nap alatt hét meccset kell vívnia. A Lyonnal kétszer is összecsap majd a gárda, a bajnokságban pedig az AC Milan és a Napoli elleni rangadó is beleesik a meccsdömpingbe.

Massimiliano Allegri együttese szombaton 2-1-re győzött az Udinese ellen, s Franciaországban is nyernie kell, hogy megerősítse vezető helyét a H csoportban, melyben jelenleg csak jobb gólarányával előzi meg a szintén négypontos Sevillát, s mindössze egy ponttal a Lyont.

A meccsnek egyértelműen a Juventus az esélyese, nem csupán azért, mert lényegesen erősebb a játékoskerete, mint riválisának, hanem mert a francia gárda az utóbbi hetekben nem remekelt, pénteken például 2-0-ra kikapott a Nice-től a francia pontvadászatban. Az Olympique-nél ugyanakkor bíznak benne, hogy a francia válogatott csatár, Alexandre Lacazette visszatérése nagyot lendít majd a támadójátékon, s már a Juve ellen is újra eredményes lehet az öthetes kihagyás után ismét bevethető futballista, aki sérülése előtt négy bajnokin hatszor talált be az ellenfeleknek.

Az első két kör alapján talán a legkiegyensúlyozottabbnak nevezhető E csoportban fontos mérkőzést vív majd Leverkusenben az angol bajnokságban harmadik Tottenham Hotspur. Jelenleg a Monaco vezeti a kvartettet négy ponttal, a hárompontos Tottenham, a kétpontos Leverkusen és az egy ponttal álló CSZKA Moszkva előtt.
A főpróba egyik csapatnak sem sikerült különösebben jól, az angolok ugyanis döntetlent értek el a West Bromwich Albion vendégeként, a Leverkusen pedig kikapott Brémában. A botlás igazán a Bayer futballistáinak eshetett rosszul, ugyanis a csapat így visszaesett a Bundesliga 10. helyére, a Tottenham viszont pontvesztése ellenére is dobogón maradt a Premier League-ben.

A csoportkör egyetlen magyar érintettjének, Nikolics Nemanjának és lengyel csapatának keserű kudarcokat hozott eddig a főtábla. A Borussia Dortmundtól hazai pályán 6-0-ra, míg a Sporting Lisboától idegenben 2-0-ra kapott ki az együttes, s most következik kétszer egymás után a címvédő Real Madrid.



A madridiak a hétvégét megelőzően kisebb hullámvölgybe kerültek, sorozatban négy meccsükön csak döntetlenre végeztek, szombaton azonban gólzáporos sikerrel (Betis 6-1) találtak vissza a győztes útra, ami kifejezetten aggasztó lehet a Legia számára.

A Real ráadásul biztosan nem veszi majd félvállról a találkozót, mivel a legutóbbi körben csak döntetlent ért el Dortmundban, így rosszabb gólaránya miatt csak másodikak jelenleg Cristiano Ronaldóék, akiket egy ponttal követ a tabellán a Sporting.

A továbbjutásért folyó harcban nagy jelentősége lesz a Sporting-Dortmund találkozónak is. Előzetesen és jelenleg is a Borussia és a Real számít, számított az első két hely várományosának, az esélyek azonban változhatnak, ha a portugálok le tudják győzni a német együttest, mely pénteken döntetlenre végzett Dárdai Pál Herthájával a Bundesligában.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:
E csoport:
----------

CSZKA Moszkva (orosz)-AS Monaco (francia) 21.45
Bayer Leverkusen (német)-Tottenham Hotspur (angol) 21.45
Az állás: 1. AS Monaco 4 pont, 2. Tottenham Hotspur 3, 3. Bayer Leverkusen 2, 4. CSZKA Moszkva 1

F csoport:
----------

Sporting Lisboa (portugál)-Borussia Dortmund (német) 21.45
Real Madrid (spanyol)-Legia Warszawa (lengyel) 21.45
Az állás: 1. Borussia Dortmund 4 pont (8-2), 2. Real Madrid 4 (4-3), 3. Sporting Lisboa 3, 4. Legia Warszava 0

G csoport:
----------

Leicester City (angol)-FC Köbenhavn (dán) 21.45
Club Brugge (belga)-FC Porto (portugál) 21.45
Az állás: 1. Leicester City 6 pont, 2. FC Köbenhavn 4, 3. FC Porto 1, 4. Club Brugge 0

H csoport:
----------

Dinamo Zagreb (horvát)-Sevilla (spanyol) 21.45
Olympique Lyon (francia)-Juventus (olasz) 21.45
Az állás: 1. Juventus 4 pont (4-0), 2. Sevilla 4 (1-0), 3. Lyon 3, 4. Dinamo Zagreb 0

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: