2009-12-18 01:16:12• hírek • Szatmar.ro

Lúzer Steaua

Csak a piros-kékek nem voltak képesek meccset nyerni, történelmi győzelem Zágrábban.

Az Európa-liga utolsó csoportkörének második játéknapján két olyan román csapat, a Temesvár és a Steaua lépett pályára, amelyek eddig még meccset sem tudtak nyerni. Túl sok jóra ezúttal sem számíthattak, hisz ellenfeleik, a Dinamo Zágráb és a Twente komoly tétért harcoltak: a továbbjutásért.

A Temesvár labdarúgó csapata megszerezte történelme első nemzetközi győzelmét, miután Bucur és Goga góljaival nyerni tudott Zágrábban. Pedig semmi sem a bánságiak sikere mellett szólt a találkozó előtt, hiszen a Dinamo egy győzelem esetén még továbbjuthatott volna, ráadásul Temesváron simán, 3-0-ra nyerni tudott. És akkor még azt nem is említettük, hogy eltiltás miatt nem játszhatott a vendégek kapusa, Pantilimon. A várakozásoknak megfelelően a horvátok kezdtek aktívabban és veszélyesebben, míg a románok, tőlük nem meglepő módon, elsősorban a védekezésre koncentráltak és a kontrákban bíztak. A hazaiak Slepicka, Morales és Sammir révén többször is közel álltak a vezetés megszerzéséhez, de nem tudtak túljutni Taborda kapus eszén. A vendégek sem voltak azonban teljesen veszélytelenek, Bucur, Stancu és Maxim azonban szintén pontatlannak bizonyult.

A második félidő ismételten hazai akciókkal kezdődött, ám Lovren és Ibanez ezúttal is elhibázta a célt, akárcsak a másik kapu előtt Curtean. Gólt mégis a vendégek szereztek, méghozzá igen szerencsés körülmények között, hisz Stancu lövése alighanem mellé ment volna, ha közben nem találkozik Bucurral. Dinamo-játékos ezen a meccsen nem tudott kapuba találni, mégis egyenlítettek a hazaiak, amikor a 80. percben Sivonjic beadását Scutaru tessékelte saját kapujába. Négy percet örülhettek az egálnak a horvátok, mivel a 84. percben Goga is betalált, sporttörténelmi gólt szerezve: a Temesvár ugyanis hivatalosan nem jogutódja a korábbi Politechnica csapatának, így ez volt az egyesület első győzelme a nemzetközi kupaporondon. Erre tizenkét mecset kellett várni.

Bukarestben, a legendás Ghencea stadionban semmi nem utalt arra, hogy az ország legnépszerűbb és legeredményesebb csapata, a Steaua nemzetközi kupameccsre készül a Twente elleni találkozó előtt: mínusz 11 fok és mindössze 200 szurkoló várta a csapatokat, ami a klub történelmében negatív rekordnak számít. Talán nem túlzás azt állítani, több volt a lelátón a holland, mint a román szurkoló.

Ennek ellenére bátrabban kezdtek a „hazaiak", az első negyed órában Tanase, Toja és Székely is megkínálta egy-egy lövéssel Boschker kapust, ám neki nem okozott komolyabb gondot ezek hárítása. Nem kellett volna gondot okoznia a 18. percben Nicolita beadása sem, a labda mégis elcsúszott a portás keze alatt, a hosszú oldalon érkező Kapetanosz pedig megszerezte a vezetést. Ezt felrázta a hollandokat, akik egy vereség esetén még ki is eshettek volna, a 35. percben pedig az egyenlítő találat is megszületett: Stam 30 méteres lövése Ghioneán változtatott irányt és becsapta Zapata kapust.



A Steaua három éve nem nyert meccset csoportkörben fotó: fctwente.nl


Ezzel a csapatok az összes puskaporukat ellőtték, hisz a második félidőben egy Kapetanosz-kiugratás és egy Nkufo valamint Ashat lövés (egyik kapusnak sem kellett játékba avatkoznia) mellett semmi sem történt. Ezzel negyedik döntetlenjét is begyűjtötte a Steaua, amely egyedüli román csapatként nem tudott meccset nyerni az EL-csoportkörében, pedig annak elején még a kiírás megnyeréséről álmodoztak a vezetők. Mindemellett a cseh Slavia Prága, a lett Ventspils, a bolgár CSZKA Szófia és az osztrák Austria Wien mellett a Steaua az ötödik olyan gárda, amely nyeretlenül búcsúzik a sorozattól, a 48 csapat közül. A katonacsapat utoljára 2006 április 20.-én nyert európai kupameccset hazai pályán, akkor a Dica góljával a Middlesbrough-t verték meg.

Ami a további csoport eredményeit illeti, a B jelű kvartettben Bruno és Villa góljaival a Valencia nyerte a genovai „döntőt", így a spanyolok és a Lille jutottak tovább, a Genoa pedig búcsúzni volt kénytelen. Némi meglepetésre a Hapoel Tel-Aviv Yeboah góljával legyőzte a Hamburgot és a C csoport élén végzett.

A sorozat meglepetés-csapata, a Salzburg Svento góljával legyőzte az erősen tartalékos Villarrealt, így egyedüliként 100%-os teljesítménnyel zárta a csoportkört. Jovov megszerezte a Levszki Szófia első gólját és ez elég is volt ahhoz, hogy a bolgárok első pontjaikat is begyűjtsék a szintén erősen tartalékos Lazio otthonában.

A csoport:
Dinamo Zágráb - Temesvár 1-2
gólok: Scutaru (80., öngól), illetve Bucur (67.), Goga (84.)
Ajax - Anderlecht 1-3
gólok: Emanuelson (77.), illetve Lukaku (13., 22.), Legear (43.)
A csoport végeredménye: 1. Anderlecht 11p., 2. Ajax 11p., 3. Dinamo 6p., 4. Temesvár 5p.

H csoport:
Steaua - Twente 1-1
gólok: Kapetanosz (17.) illetve Stam (35.)
Fenerbahce - Sheriff Tiraspol 1-0
gól: Boral (15.)
A csoport végeredménye: 1. Fenerbahce 15p., 2. Twente 8p., 3. Sheriff 5., 4. Steaua 4p.

B csoport:
Genoa - Valencia 1-2
gólok: Crespo (51.) illetve Bruno (45.), Villa (90.)
Lille - Slavia Prága 3-1
gólok: Cabaye (24.), Gervinho (39.), Obraniak (80.), illetve Vlcek (56.)
A csoport végeredménye: 1. Valencia 12p., 2 Lille 10p., 3. Genoa 7p., 4. Slavia 3p.

C csoport:
Hapoel Tel-Aviv - Hamburg 1-0
gól: Yeboah (23.)
Rapid Wien - Celtic Glasgow 3-3
gólok: Jelavic (1., 8.), Salihi (19.), illetve Fortuné (23., 67.), McGowan (90.)
A csoport végeredménye: 1. Hapoel 12p., 2. Hamburg 10p., 3. Celtic 6p., 4. Rapid 5p.

G csoport:
Villarreal - Salzburg 0-1
gól: Svento (7.)
Lazio - Levszki Szófia 0-1
gól: Jovov (60.)
A csoport végeredménye: 1. Salzburg 18 p., 2. Villarreal 9p., 3. Lazio 6p., 4.Levszki 3p.

I csoport:
Benfica - AEK Athén 2-1
gólok: di Maria (45.,73), illetve Blanco (84.)
Everton - BATE Boriszov 0-1
gól: Jurevics (75.)
A csoport végeredménye: 1. Benfica 15p., 2. Everton 9p., 3. Boriszov 7p., 4. AEK 4p.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: