2013-10-21 15:18:10• hírek • MTI

Lusta Róbert miatt háborog egész Dánia

A Dániában "lusta Róbert" gúnynéven elhíresült, tíz éve szociális segélyen élő „büszke munkanélküli" miatt kiújultak a viták a dán jóléti állam határairól.

A 45 éves Robert Nielsen azt követően szerezte állandó jelzőjét, hogy tavaly egy televíziós vitában kijelentette, szívesebben él az állami juttatásokból, mint hogy egy olyan munkakörben dolgozzon, amely nem felel meg neki.
„Sohasem hittem abban a téves elképzelésben, hogy munka nélkül nem lehet szép az élet" - hangsúlyozza. „Értelmiséginek tartom magam, tehát egyértelműen olyan állást szeretnék, ahol használhatom azt, amit a világról tudok."

Kiszólásai egyenesen a dán nemzeti büszkeség szívébe találtak, és haragos véleményeket vontak maguk után a jobboldali gondolkodóktól, akik azzal vádolják a dán jóléti rendszert, hogy érdemtelenekre fecsérli az adófizetők pénzét.
A közfelháborodást okozó esetre a szociáldemokrata kormányfő, Helle Thorning-Schmidt a következőképpen reagált: „meg fogjuk vizsgálni a foglalkoztatottság növelése érdekében tett intézkedéseinket, és ha olyan emberekkel találkozunk, mint lusta Róbert, akkor többet fogunk követelni tőlük".

Dánia más országokhoz hasonlóan csökkentette a szociális juttatások összegét, miután a 2007 és 2009 közötti ingatlanválságot napjainkig tartó gazdasági stagnálás követte. Ugyanakkor a dániai alkalmazottak többsége munkanapokon már délután négykor befejezi a munkát, a munkanélküliek pedig két évig az egykori fizetésük 80 százalékára jogosultak. Az országban egyébként viszonylag alacsony, mindössze 5,6 százalék a munkanélküliségi ráta.

Az utóbbi tizenkét évben Robert Nielsen rövid ideig foglalkozott parkettázással és a McDonald's gyorsétteremláncnál is volt alkalmazott, de végül mindig inkább a munkanélküliséget választotta. A férfi korábban társadalomtudományokat tanult, és a filozófiával is ismerkedett néhány évig. Emellett pár hónapig kínait tanult, valamint fél évet önkénteskedett Zambiában, a diplomáig azonban soha nem jutott el.

„Sajnos nincsen róla papírom, hogy mit tudok" - summázza, ugyanakkor láthatóan nem zavarja a helyzete. Arra azonban már nem akar válaszolni, hogy mi történne Dániával, ha példáját tömegesen követnék.
„Ez egy nevetséges kérdés, és nem szeretnék rá válaszolni" - mondja. „A börtönökben és az újságokban százával lehetne olyan embereket találni, akikkel kapcsolatban feltehető ugyanez a kérdés."

„Mindenki nem lehet olyan, mint én, és soha nem is lesz" - teszi hozzá.
Lusta Róbert szerint a munka erkölcsi szempontból nem helyezhető a tétlenség fölé. „Elég dánnak lenni, és az embernek már van mit ennie, van hol laknia és van mit felvennie" - magyarázza. „Ezután az emberek 95 százaléka úgy gondolja, hogy szeretne egy házat, egy autót, egy második lakást, és Londonban vagy Ibizán akar nyaralni. Ezért munkába állnak. Senki sem a társadalom javáért dolgozik."

Egy dán kutatóintézet júniusi tanulmánya szerint a jóléti állam nemcsak a munkanélküliek álláskeresési motivációját csökkenti, de azok lelkesedését is, akik dolgoznak.
„Minél nagylelkűbb egy jóléti állam, annál kevésbé akarnak keményen dolgozni az állampolgárai" - kommentálja a tanulmányt annak egyik szerzője, Casper Hunnerup Dahl, aki szerint Dániában egy olyan nemzedék nőhet fel, amely a lehető legkevesebb munkával akar megélni.

Lusta Róbertről leperegnek a bírálatok, és inkább arra törekszik, hogy kihasználja a hirtelen jött ismertséget. A férfi internetes oldalán gúnyos feliratú ruhákat árul, az egyik például azt hirdeti: „Tartsd meg a szaros munkádat!"

Lusta Róbert tervei azonban nem érnek itt véget, szeretné, ha arcát minden koppenhágai megismerhetné, ezért csatlakozott egy fáradtság elleni étrend-kiegészítő reklámkampányához. „Mára teljesen eltűnt a fáradtság" - állítja az egyik plakáton. Lusta Róbert tehát nem függ többé a szociális segélyektől, de ez sem teszi maradéktalanul boldoggá. „Kevesebbet keresek, mint amikor segélyekből éltem" - bánkódik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: