2009-10-15 13:31:41• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Lucian Croitorut jelölték kormányfőnek

Lucian Croitorut, a román jegybank elnökének tanácsadóját bízta meg kormányalakítással Traian Basescu államfő, aki csütörtöki televíziós nyilatkozatában jelentette be jelölését.

Az államfő e döntésével elutasította a három ellenzéki alakulatnak, vagyis a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a közös javaslatát, amelynek értelmében Klaus Johannist, Nagyszeben németajkú polgármesterét támogatták. 

Traian Basescu ugyanazzal indokolta e döntését, amit már az előző este is kifejtett a televízió nyilvánossága előtt. Szerinte most a gazdasági válság kezelése a legfontosabb feladat, hiszen - mint mondta - a politikai válság csak tetézte azt. Az államfő szerint ezért van szükség egy pénzügyekben jártas, közgazdász végzettségű szakemberre, aki nagy tapasztalatokkal rendelkezik a nemzetközi pénzügyi intézményekkel való kapcsolattartásban is. Az államfő szerint ugyanis részben ettől függ, hogy Románia lehívhatja-e a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió által nyújtott hitel októberi, novemberi és decemberi részleteit. Ha ez nem sikerül - vallja Basescu -, könnyen megtörténhet, hogy a béreket és a nyugdíjakat sem tudják majd kifizetni.

Az 52 éves Croitoru a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének, Mugur Isarescunak a tanácsadója, és egyben a Román Gazdaságpolitikai Központnak az elnöke. Főnökéhez családi kapcsolatok is fűzik, hiszen menyasszonya nem más, mint Isarescu lánya. Korábban négy éven keresztül képviselte Romániát a Nemzetközi Valutaalapnál. Személyére azért esett az államfő választása - legalábbis Basescu korábbi megnyilatkozásaiból ez következik -, mert Croitoru munkájából eredően tisztában van az ország pénzügyi helyzetével, többször nyilatkozott a pénzügyi politikával kapcsolatos kérdésekben, elsősorban a kamatok és az árfolyamok alakulásáról, az IMF készenléti hitelével kapcsolatos feltételekről.  
Crin Antonescu, a PNL elnöke Basescu bejelentése után rögtön reagált, s az ellenzéki pártok nevében felelőtlennek nevezte Basescu döntését, amely - mint fogalmazott - csak hozzájárul a politikai válság elhúzódásához. A 65 százalékos többséget képviselő erők ugyanis továbbra is ragaszkodnak Johannis személyéhez.


Lucian Croitoru: Basescu ragaszkodik hozzá
Lucian Croitoru: Basescu ragaszkodik hozzá


Bukaresti megfigyelők szerint egyelőre fennmarad a patthelyzet a romániai belpolitikában. A megbízott miniszterelnöknek ugyanis tíz napon belül kellene parlamenti többséget összekovácsolnia saját kormányprogramja köré, márpedig a Johannist támogató három párt jelenleg 65 százalékos többséget alkot a törvényhozó testületben . Ha a parlament két háza (a képviselőház és a szenátus) nem szavaz bizalmat neki, az államfőnek új személyt kell kijelölnie, és a procedúra elölről kezdődik. Ha egymás után két megbízott miniszterelnök vall kudarcot, az államfő feloszlathatja a parlamentet, és előrehozott választásokat írhat ki. Csakhogy erre nem kerülhet sor a november 22-én és december 6-án tartandó kétfordulós államfőválasztás előtt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: