Lubickolt a majálisi nevetés

Az ajkukat ügyetlen szép szavak hagyták el, s ragyogtak eközben, mint a zöld fűben a virág. Világos nappal volt, talán a Nap nem sütött kellően - de mit sem zavart ez senkit Nagykárolyban, a termálstarndon. Majális volt, kislegények szaladgáltak, duzzasztotta testüket sok kicsiny siker s dicséret. Sakkoztak a nagyapák, s a kereskedelmi tévékről pletykáltak a nagymamák.

Minőségi dzsessz szólt a narancsillatú teraszról: spanyolul szóltak élőben a srácok a túlélésről. A muzsikaszó távolra szállt, igaz, előbb bekacsintott abba a dekoltázsba, majd nevetve ölelte át a pihenőket, a munka ünnepét ülőket.

Gyomorerősítővel indított babgulyás belakmározása után bágyadtan ültek a teraszon egyesek. Hatalmas és rózsaszínű vattacukorral lepte meg a lányokat a máskor a szervezésre ügyelő, míg a homokparton szerelmes tekintetekkel röptették egymásnak a labdát a fiatalok. Majális volt, királykisaszonykák lubickoltak önfeledten, belenevettek a kamerába, az életbe, s kinevették a piros fecskét viselő kecskeszakálas hobbi keresztrejtvényfejtőt. Majális volt - s lesz, mert Nagykárolyba beköszöntött a nyár (igaz, gyengécske még szegény), a trópusi tengerpart (igaz, az üzemeltetők nem importáltak egyenlítői ultraibolya-sugárzást, sem cecelegyeket, de egyebet, azaz jót, no abból mindent!).