2019-12-10 13:56:14• hírek • MTI

Lövöldözés volt kedd reggel egy cseh kórházban, többen meghaltak

Foto: Lukas Kabon/EPA-EFE
Foto: Lukas Kabon/EPA-EFE

Hat embert megölt és hármat megsebesített egy férfi kedd reggel az észak-morvaországi Ostrava egyik kórházában; az elkövető magával is végzett.

 

A vérengzés a nagy morva iparváros 1200 fekvőhelyes egyetemi kórházában történt.


Jirí Havrlant kórházigazgató azt mondta, hogy a támadó negyed nyolc körül nyitott tüzet a kórház traumatológiai osztályának várótermében. Négy áldozat a helyszínen meghalt, ketten pedig műtét közben haltak bele sebesüléseikbe. Az igazgató szerint a halálos áldozatok közül négy férfi és két nő. A három sebesült közül kettőnek az állapota súlyos, de nem életveszélyes.


Andrej Babis kormányfő "nagy tragédiának" nevezte a történteket, lemondta hivatalos programját és a belügyminiszter után ő is elindult a helyszínre.
"A támadó a váróteremben lévőkre tüzelt. Kivégzésszerűen lőtt, közvetlen közelről fejre, nyakra és mellkasra célzott" – mondta a kormányfő.
A tettes indítékairól egyelőre nem tudni semmi kézzelfoghatót. Nem hivatalos információk szerint személyes okok állhatnak a lövöldözés mögött. Egy helyi lakos azt mondta, hogy az elkövetőt korábban a kórházban kezelték, de úgy érezte, hogy nem foglalkoztak vele kellőképpen.


Jan Hamácek belügyminiszter szerint a rendőrség különleges egységei, köztük gyorsreagálású osztagok kommandósai perceken belül megérkeztek a helyszínre, és három rendőrségi helikopter is részt vett a támadó utáni hajszában a városban. Az elkövetőt mintegy háromórás kutatás után megtalálták.
"Amikor az egyik helikopterünk megtalálta a keresett kocsit, a támadó főbe lőtte magát. A 42 éves férfi fél órára rá belehalt sebesüléseibe" – közölte Tomás Kuzel, az ostravai regionális rendőrség parancsnoka. A támadó pisztolyt használt, de érvényes fegyvertartási engedélye nem volt – tette hozzá.


A rendőrség eredetileg egy 180 centiméter magas, piros kabátos férfit keresett, akit a tettesnek véltek. A sajtó közzétette a feltételezett támadó fényképét is, de kiderült, hogy az illető nem a tettes, hanem csupán egy szemtanú.
Mintegy két órával a lövöldözés után a rendőrség újabb fényképet tett közzé, amelyen már valóban a lövöldöző férfi volt látható, aki autóval menekült el a kórházból. A rendőrség közzétette a gépkocsi rendszámát is.


A vérengzés után a rendőrség lezárta a kórházat és a közelben lévő egyetemet is. Az intézményben keddre felfüggesztették az oktatást.
Csehországban négy éve, 2015 februárjában történt hasonló vérengzés. Akkor egy férfi a dél-morvaországi Uhersky Brod egyik vendéglőjében lövöldözött. Nyolc férfi és egy nő meghalt, a kilencedik halálos áldozat pedig maga a támadó volt, aki végzett magával is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: