2019-06-19 10:38:26• hírek • Bede Emőke

Lovat lopott, majd azonnal túl is akart adni rajta

A krasznabélteki rendőrségnek sikerült azonosítani azt a férfit, aki a gyanú szerint ellopott egy őrizetlenül hagyott lovat Bükkszoldobágyon – adta hírül szerdán a hatóság.

A közlemény szerint a rendőrséget június 18-án, reggel 9 órakor arról értesítette az állat gazdája, hogy a legelőn őrizetlenül hagyott lovát valaki az éj leple alatt ellopta. A nyomozást követőően a rendőröknek sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, aki egy 38 éves, szokondi férfi volt. A rendőrség gyanúja szerint a fickó a „meglovasított” állatot el szerette volna adni néhány Szilágy megyei személynek, ám erre már nem volt lehetősége, a patást ugyanis az egyenruhások még a bejelentés napján visszavitték jogos tulajdonosának. Az ügyben minősített lopás címszóval folytatódik a nyomozás.


Ellenőriztek a közlekedésiek is

Szatmár megye több forgalmas pontján is ellenőrizték a forgalom résztvevőit a közlekedési rendőrök. Az akció nem maradt eredménytelen: több mint 80 helyszíni bírságot szabtak ki a szabálytalankodó sofőrökre, melyeknek összértéke elérte a 23 800 lejt. Kiegészítő intézkedésként 5 vezetői engedélyt függesztettek fel gyorshajtás és a gyalogosoknak járó elsőbbség meg nem adása miatt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: