2019-03-30 06:13:29• hírek • Blikk.hu

Lovasi nem érzi magát hibásnak a szerdai baleset miatt

Megviselte az autóbalesete Lovasi Andrást. Mint megírtuk, a zenész terepjárója szerda délután Budapesten, a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében karambolozott egy rendőrautóval.

A gépkocsi egyik utasának – aki azóta hazatérhetett a kórházból – három foga bánta a balesetet és a kulcscsontja is eltört, mellette ülő kolléganője könnyebben sérült. A Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag frontembere olyannyira nem tudott elvonatkoztatni a balesettől, hogy csütörtöki lemezbemutató koncertjén sem tudott tökéletesen koncentrálni – menedzsere szerint hibát hibára halmozott.


– Egy ilyen dolog sosem történhet jókor, de hogy pont a lemezbemutató koncert előtt robbant a bomba... András végighibázgatta a koncertet, ami nem is csoda, roppant feszült volt – mesélte lapunknak Lovasi menedzsere, Farkas Béla. – András továbbra is fenntartja, hogy nem érzi magát hibásnak. Várjuk a vizsgálat eredményét, és ha ott mégis az derülne ki, hogy ő hibázott, áll a büntetés elé, nem akar a felelősség elől menekülni.


A lapunk által megkérdezett jogi szakértő szerint amennyiben kiderül, hogy a zenész volt a vétkes, akár komoly büntetéssel is számolhat.

– Amennyiben beigazolódik, hogy közúti baleset gondatlan okozásáról van szó, azért akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható – mondta dr. Szilágyi Roland ügyvéd. – Ilyen esetekben a hatóság szakértőt rendel ki, aki nemcsak a vétkes szerepét, hanem a sértetti közrehatást is vizsgálja. Amennyiben a sértett vétlen volt, abban az esetben valósul meg a bűncselekmény, amelyért a büntetés kiszabható. Ha igaz, hogy az egyik sértett fogai kitörtek, az maradandó fogyatékosságnak számít, ami súlyosbító tényező. Amennyiben a vétkes büntetlen előéletű, elismeri a felelősségét, és bocsánatot kér, akkor felfüggesztett börtönbüntetést vagy pénzbírságot kaphat, amely félmillió és egymillió forint körüli összeg lehet.


A cikk folytatásáért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: