2009-08-03 17:03:05• hírek • Ferenczi Noémi

Lovaglóklub a Sárerdőn

Radu Giurca prefektus lovaglóklub létrehozását szorgalmazza a volt fácántelep helyén.

Antal István, a Szatmár Megyei Lótartók és Lótenyésztők Egyesületének elnöke Radu Giurca prefektust támogatását kérte egy sárerdei lovaglóklub létrehozásához, melynek fő akadálya, hogy a volt fácántelepnek, - melyet már tavaly az egyesület gondjaira bízott az önkormányzat, - máig nem tisztázott a jogi helyzete, emiatt számos pályázati lehetőségtől is elesett az egyesület. Ezen a területen jelenleg lovakat tartanak, azonban a terület tulajdonjogának tisztázatlansága miatt máig nem sikerült megszerezni a szükséges támogatást. Antal István megkeresését követően a prefektus a helyszínre is ellátogatott, hogy jobban felmérje a volt fácántelep mostani állapotát, majd egy közös megbeszélést hívott össze a probléma összes érintettjének részvételével. A megbeszélésre hétfőn reggel került sor.

 

Antal a jelenlévőknek elmondta a lovaglóklub létrehozásnak ötletét, majd kihangsúlyozta, az egyesület a törvényes keretek között működik és annak ellenére, hogy megyénkben nincs hagyománya a lovaglásnak, biztos benne, hogy lenne rá igény, azonban egészen addig tehetetlenek ameddig nincs tisztázva a volt fácántelep jogi helyzete. Az adott terület, egyébként, az önkormányzat tulajdona, a rajta található épületeken kívül, melyeket viszont a Romsilva birtokol.

Ioan Mihalca, az erdészeti igazgatóság igazgatója bemutatta a terület jelenlegi helyzetét és feltárta annak lehetőségét, hogy az önkormányzat megvásárolja az épületeket majd pedig 49 évre koncesszióba adja az egyesületnek. Egy másik lehetőség az lenne, ha egy kormányhatározat által az állam átruházná a tulajdonjogot az önkormányzatra, majd az bérbe adná az egyesületnek. Mihalca ígértet tette arra, hogy felveszi a Romsilva központi vezetésével a kapcsolatot annak érdekében, hogy a lehetőségeket még jobban átlássa, majd ez követően újabb megbeszélésre fog sor kerülni, hogy a lehetőségek tükrében az érintettek egy megfelelő megoldást találjanak a helyzetre.


Antal szerint lenne igény a lovaglóklubra
Antal szerint lenne igény a lovaglóklubra


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: