2014-05-15 17:43:45• hírek • Szatmár.ro

Lourdes, ahova gyógyulni mennek

Megérinthetik a csodajelenés alkalmával fakadt forrást is a Lourdes-i zarándokút résztvevői - még lehet jelentkezni.

A Szatmári Római Katolikus Püspökség pasztorális irodája június 22-én indítja útnak a zarándokokat Lourdes-ba, az egyik legismertebb Mária jelenés helyszínére. A szervezett út olyan helyre viszi el a résztvevőket, mely évről évre sokmillió embert hív a megtérésre, lelki feltöltődésre, gyógyulásra. Jó híre az idők során egyre csak nő, hiszen aki egyszer érezte hangulatát, visszavágyik, aki pedig még nem volt, a zarándokok történeteit hallgatva késztetést érez arra, hogy elmenjen.

Lourdes a Pireneusok között, a Gave patak mentén húzódik meg, közvetlenül a francia-spanyol határ mentén. A település a jelenések előtt kevéssé volt ismert, a Szűzanya megjelenése után azonban világhírű kegyhellyé változott. Először Bernadettnek jelent meg, 1858. február 11-én. Szűz Mária természetfölötti fénytől övezve, gyönyörű fehér ruhában tűnt fel. Sarutlan lábait, amelyek egy vadrózsabokor ágait érintették, egy-egy aranyrózsa díszítette, derekát pedig kék öv fonta körül. Fejéről dús fátyol hullott alá. A Szűz imádságra kulcsolt keze hófehér rózsafüzért tartott, amelynek szemeit aranylánc fogta egybe. A Lourdes-i Boldogasszony később is megjelent Bernadettnek, összesen 18 alkalommal. A kilencedik jelenés napján, február 25-én már háromszázötven ember ment el a barlanghoz. Ekkor fakadt a csodás forrás, melytől sokan már a jelenések napjaiban meggyógyultak. A Szent Szűz, jelenései alkalmával azt kérte, hogy emeljenek kápolnát a történések helyén, és vezessenek oda zarándoklatokat. A lourdes-i forrás vize ma is buzog, és gyógyít.

Az elmúlt jó 130 év alatt Lourdes-ban 6-7 ezer ember gyógyult meg, amiből az Egyház mintegy 60-at ismert el csodálatosnak. Lourdes-ot évente 3-4 millió zarándok és sokszázezer beteg keresi fel.

A Lourdes-ba vezető kilenc napos zarándoklat Szatmárnémetiből indul. Az első napon már Innsbruckban lesznek, később meglátogatják az UNESCO listás benedek-rendi apátságot, Szent Bernadett sírját és kolostorát, majd a francia tájakon továbbhaladva Bernadett szülőhelyére Lourdes-ba érkeznek, ahol a Gave partján lévő barlanghoz, a jelenések helyére látogatnak el. Megismerkednek az egymásra épült templomokkal, megtekintik a Szent Bernadett templomot és a X. Szent Piusz bazilikát. Később a francia riviérára, Cannes-ba, Monte Carloba, Grasse-ba, Torinóba, a leplet őrző Szent János székesegyházba, de Milánóba is elmennek, és a Verona - Velence - Udine - Tarvisio - Klagenfurt - Graz - Sümeg - Szatmárnémeti útvonalon érnek haza.

A június 22. és 30-a között zajló zarándokút egy fő számára 570 Euróba kerül abban az esetben, ha 33 fő gyűl össze. Ez az ár tartalmazza a szállítást légkondicionált autóbusszal, idegenvezetést, lelkivezetést, nyolc éjszakai szállást kétágyas szállodai szobákban, nyolc reggelit, betegbiztosítást 6 és 59 év között. Az ár nem tartalmazza a belépők költségeit ami hozzávetőlegesen 20 EUR egy fő részére a teljes út során. A zarándokútra május 30-ig lehet jelentkezni a Szatmári Római Katolikus Püspökség 0261-714955-ös vagy a 0744-483444-os telefonszámán, valamint személyesen az 1 Decembrie 1918 utca 2-es szám alatt, a Püspöki Palotában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: