2013-01-04 12:52:35• hírek • MTI

Loretta Young amerikai filmszínésznő 100 éve született

Száz éve, 1913. január 6-án született Loretta Young Oscar-díjas amerikai filmszínésznő, Hollywood egyik utolsó klasszikus dívája. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Gretchen Michaela Young néven látta meg a napvilágot Salt Lake Cityben. Kétéves volt, amikor szülei elváltak, anyja ezután Hollywoodban nyitott panziót. A törékeny termetű, hatalmas szürkés-zöld szemekkel megáldott kislányra felfigyeltek a film fővárosában, és már négyéves korában kamera elé állhatott. (Két nővére is színésznő lett, de egyikük sem bizonyult olyan tehetségesnek, mint ő.) Tizennégy évesen szerződtette a Warner Bros. stúdió elődje, ekkor kapta a kellemesebb csengésű Loretta művésznevet is.

Első jelentősebb szerepét 1928-ban, a Gonosz, de szép című filmben játszotta a némafilm nagy horrorsztárja, Lon Chaney oldalán. Sikeres gyerekszínészből elegánsan és zökkenőmentesen lett Hollywood ünnepelt dívája, és sikeresen vészelte át a némafilm és a hangosfilm közötti átmeneti időszakot is.

Természetessége, eleganciája, szépsége a kor ideálját testesítette meg. Közel száz filmben szerepelt, olyan kiváló rendezőkkel dolgozott együtt, mint Frank Capra, Cecil B. DeMille és Orson Welles, és olyan partnerek oldalán remekelt, mint Cary Grant, Clark Gable, Spencer Tracy és Tyron Power. A harmincas években már Hollywood legragyogóbb csillagai közé tartozott, pályafutása csúcsára a negyvenes években ért fel.

Az Oscar-díjat 1947-ben A farmer lánya című filmben nyújtott alakításáért, a legjobb női főszereplő kategóriában kapta meg. A romantikus komédia egy lányról szól, aki egyre feljebb jutva a ranglétrán végül kongresszusi képviselő lesz. Youngot két évvel később ugyanebben a kategóriában ismét jelölték a filmvilág legrangosabb kitüntetésére, de a szobrot akkor Olivia de Havilland vehette át.



Young emlékezetes alakítást nyújtott 1947-ben A püspök felesége című filmben is: az erős akaratú sztár honoráriuma ekkor már hat számjegyűre kerekedett, amit előtte még egyetlen színésznőnek sem sikerült elérnie.
1953-ban jelentette be, hogy visszavonul. Ez történik minden csütörtökön című filmjének befejezése után nem láthatta többé a közönség a mozivásznon. A színésznő a szárnyait bontogató televíziózáshoz pártolt, az NBC televíziótól kapott műsort Loretta Young Show címmel. Minden alkalommal gyönyörű estélyi ruhában, hatalmas pompával vonult a kamerák elé, ez vált a műsor és a színésznő védjegyévé. A program nyolc szezont ért meg 1953 és 1961 között, és három Emmy-díjjal jutalmazták. (Amikor az NBC tíz év múlva ismételni kezdte a műsort, Young beperelte a céget, mivel szerinte ennyi idő után nevetségesnek hat ruhája és frizurája: a bíróság neki adott igazat, és félmillió dollár kártérítést ítélt meg számára.)

Young először tizenhét évesen kötött házasságot egy nála jóval idősebb kollégájával, a frigy egy év múlva válással végződött. 1940-ben Thomas Lewis producer felesége lett, akitől két fia született, ez a házassága 1969-ben ért véget. 1993-ban azzal lepte meg környezetét, hogy 81 évesen újra férjhez ment a nála öt évvel idősebb Jean Louis Oscar-díjas jelmeztervező-divattervezőhöz, akivel annak haláláig boldogan élt együtt.
A bájos és hívő katolikus színésznőről kevesen tudták, hogy sötét titkot őriz: 1935-ben egy forgatáson egymásba szerettek az akkor már nős Clark Gable-lel, és a viszonyból gyermek fogant. Mindkettejük karrierje érdekében Young eltitkolta terhességét, a Judy névre keresztelt kislányt megszületése után árvaházba adta, majd másfél éves korában adoptálta. A gyermeket második férjével nevelték, Judy még a Lewis vezetéknevet is felvehette, bár mostohaapja soha nem fogadta örökbe. Az igazságra csak 1994-ben derült fény, amikor Judy Lewis memoárjában az olvasók elé tárta megrázó gyerekkorát.

Loretta Young 1963-ban hátat fordított a show-biznisz világának és életét a jótékonykodásnak szentelte. Egy-egy tévés szerepet még elvállalt, így 1987-ben a Karácsony este című tévéfilmért Arany Glóbusz-díjat kapott, 1990-ben a Hölgy a sarokban című alkotásért pedig újra jelölték a díjra. A hollywoodi Hírességek Sétányán két csillaga is van, az egyiket filmes, a másikat tévés szerepeiért kapta.

2000. augusztus 12-én halt meg. A legbüszkébb arra volt, hogy pályafutása során játszott fehér, indián, kínai nőt, szentet és cédát, és mindegyikben hiteles tudott lenni.

..

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: