2019-03-12 11:33:42• hírek • Bede Emőke

Lopott autóval borult árokba a mattrészeg tasnádi férfi

Megvan „a nap pancsere” cím új tulajdonosa: egy 43 éves férfi árokba borult a testvére autójával, ám ez még semmi.

Hétfő délután, 15 óra körül értesítették a rendőrséget arról, hogy Tasnád területén közlekedési baleset történt, melyben szerencsére személyi sérülés nem történt, viszont az anyagi kár jelentős. A helyszínre kivonuló rendőrök megállapították, hogy egy 43 éves helybeli férfi, miközben a Campului utcán hajtott, elvesztette irányítását az általa vezetett autó felett, majd belefordult az út bal oldalán található árokba. A baleset nyomán pedig nem csak az autó, hanem az árokparton felállított villanyoszlop is megsérült.


Eddig egy szokásos közúti balesetről van szó, nemde? Na, de innentől lesz ám igazán érdekes a sztori. A férfit még a helyszínen megfújatták, a szonda pedig nem kevesebb mint 1,26 mg/l légalkoholkoncentrációt mutatott ki, azaz a fickó jócskán felöntött a garatra, mielőtt autóba szállt volna. Ha ez még nem volna elég, a nyomozás során az is kiderült, hogy a balesetet okozó férfinak még jogosítványa sincs, mi több, az autó sem az övé. A járgányt ugyanis csak „kölcsönvette” bátyjától, csak erről elfelejtett szólni neki, ez pedig testvérek között is lopásnak számít a törvények szerint.


Nos, hogy bátyja biztosan nem gratulált neki a mutatványhoz, az már biztos, viszont a rendőrség sem díjazta különösebben. Sőt, a tasnádi fickót 24 órára őrizetbe vették, s hamarosan a nagykárolyi bíróság előtt is megjelenhet, hogy előzetes letartóztatásáról döntsenek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: