2014-12-21 15:37:53• hírek • Kertész Róbert/MTI

Londonba menekülnek az orosz szupergazdagok

Rekordszámban költöznek Londonba válság sújtotta hazájukból a legtehetősebb oroszok, kihasználva a brit "befektetői vízum" nyújtotta lehetőségeket.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit konzervatív lap a brit belügyminisztérium adatait idézve azt írta, hogy január és szeptember között 69 százalékkal több ilyen brit vízumot állítottak ki orosz kérelmezőknek, mint a tavalyi azonos időszakban. Az idei első kilenc hónapban 162 orosz pénzember költözött e különleges letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniába; 2013 januárja és szeptembere között 96-an éltek a "milliomosvízumnak" is nevezett kedvezménnyel.

Az adatok szerint különösen március után ugrott meg az orosz kérelmezők száma, amikor a Nyugat az első szankciókat érvénybe léptette Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt.

A brit kormány 2008 óta kínál tartós letelepülésre jogosító engedélyeket olyan kérelmezőknek, akik milliós nagy-britanniai befektetésekre vállalnak kötelezettséget.

A könnyített vízumszabályok értelmében azok a külföldiek, akik legalább kétmillió fontot (2,5 millió euró) fektetnek be a brit gazdaságban, öt évig maradhatnak Nagy-Britanniában. Ha ezen időhatár után is fenntartják befektetéseiket, akkor már határozatlan idejű tartózkodásra kapnak engedélyt, a hatodik év után pedig brit állampolgárságért is folyamodhatnak. Ötmillió font (6,3 millió euró) értékű befektetés esetén már három év után, tízmillió font (12,7 millió euró) befektetéssel már két év után megkapható a határozatlan idejű tartózkodási engedély, és e két utóbbi esetben a brit állampolgársági folyamodvány benyújtásával sem kell még egy további évet várni.

A milliomosvízum kérelmezőinek az előírások értelmében brit állampapírokba, vagy Nagy-Britanniában bejegyzett vállalatok részvényeibe kell befektetniük.

Kamal Rahman, az egyik legnagyobb londoni ügyvédi iroda, az orosz nagybefektetők által előszeretettel használt Mishcon De Reya egyik vezető jogásza a The Sunday Timesnak elmondta, hogy a cég orosz ügyfeleinek fele ötmillió fontnál nagyobb értékű befektetéseket vállal Nagy-Britanniában a tartózkodási vízum fejében. Rahman szerint a vízumkérelmek átlagos elbírálási ideje hat hét, de a cég egyik orosz kliense 24 óra alatt megkapta a brit letelepedési engedélyt. Az illető a vízum kiállításának másnapján 30 millió fontért (38,3 millió euróért) vásárolt magának egy házat Londonban.

Az orosz nagytőkések egyre nagyobb arányú bevándorlása általánosságban is meglátszik a londoni ingatlanpiacon.

Az egyik legnagyobb londoni ingatlanközvetítő ügynökség, a Knight Frank adatai szerint az októberrel zárult hat hónapban a szuperprémium londoni ingatlankategóriában eladott lakások 21 százalékát orosz állampolgárok vették meg; ez az arány a megelőző hat hónapban még csak 13 százalék volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: