2012-08-07 13:50:53• hírek • M. T. R.

Lóháton szép az élet!

Naponta ismerkednek a gyerekek a lovakkal a Károlyi kastély kertjének hűsében. A nagy négylábú hátán éreztetik meg, hogy a patás nem harap, s nem is rúg, ellenben lovagolni lehet vele.

Az állat nagysága a legrémisztőbb rendszerint a gyerkőcöknek, ellenben ez a „szörnyű méret" idővel mintha kopni kezdene, s a csöppségek mindinkább szívesen érkeznek a nagykárolyi Equus Lovasegyesület oktatási alkalmaira.

Veress Annamáriát és egy kisebb csoportnyi gyereket kísértünk el kedd délelőtt. A hatalmas fák hűs lombjai alatt sok mindenről beszélgettünk. S eközben a kis Timi bátran ülte meg a lovat visszafele. Jó volt látni a másik kisfiút is, aki őszintén örült a lovaglás mindahány pillanatának. Nagytatáját kérdeztük, közzétehetjük a felvételt róla.

A válasz ekként hangzott: persze, láthassák mások is, hogy milyen jó lovagolni, hiszen bizonyára más gyermekeknek is szükségük van, akár még terápiás célból is arra, hogy lóháton töltsenek egy kis időt.

Jelentkezni a helyszínen lehet. Lovagolni pedig az igazán rossz idő beköszöntéig - azaz jobb esetben akár október végéig - lehet.


Lóháton szép az élet!

Lóháton szép az élet!

Lóháton szép az élet!


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: