2010-11-22 13:26:55• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Lobbizást kérnek Markótól a károlyiak

Átdügörögnek a városon a kamionok
Átdügörögnek a városon a kamionok

Nagykárolyba is ellátogat kedden Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke. Érdeklődésünkre Kovács Jenő, a dél-szatmári város polgármestere elmondta, hogy előreláthatóan keveset időzik a városban a szövetség költő-politikus vezetője. Markó Bélát mindösszesen kétórányi idő alatt tájékoztatják Károly gondjairól-bajairól.

Többször is írtunk már arról, hogy közel 10 millió eurós összértékű, hat különálló fejlesztési projektből álló tervcsomaggal pályázik Nagykároly a központ, a zöldövezetek, a járdák, a színház, a kultúrház, a szociális központ felújítása, illetőleg rendbetétele érdekében. Ugyan az Észak-nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség már kedvezően bírálta el a projektet, eleddig nem született érdemi előrelépés az ügyben, mert a bukaresti szaktárcánál mindegyre odázzák a szerződés aláírását.

A megállapodás megkötése érdekében Kovács Jenő polgármester nemrégiben a fővárosban lobbizott. Akkor Markó Béla miniszterelnök-helyettesen kívül többek között Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszterrel folytatott tárgyalásokat. Mindketten kedvezően álltak hozzá az ügyhöz.

Holnap előreláthatólag ugyanerről tájékoztatják Markó Bélát, illetőleg kéri a károlyi helyhatóság a miniszterelnök-helyettes lobbizását. A cél ugyanis az, hogy a szerződést még idén írják alá.

A Nagyvárad-Székelyhíd-Érmihályfalva-Nagykároly-Szatmárnémeti-Sárköz-Avasfelsőfalu-Máramarossziget főút, a DN19 nagykárolyi 4,98 kilométeres szakaszát szeretné a károlyi önkormányzat visszaadni a szakminisztériumnak.

Értesüléseink szerint a miniszterelnök-helyettes közbenjárását, pártfogását ebben az ügyben is kérni fogja a károlyi helyhatóság. A főút közel öt kilométeres károlyi szakaszának karbantartása rendkívül megerőltető ugyanis a helyhatóságnak. S minthogy a főutat éppen most újítják fel, nem lenne szerencsés, ha a városi szakasz a mostani állapotban maradna. A helyhatóság a toldozgatást-foltozgatást ugyan el képes látni, de az útszakasz alapozására, újraaszfaltozására semmiképpen sem tud pénzt előteremteni.

A soktonnás kamionok pedig ezen a főúton szelik át a dél-szatmári várost, amíg nem sikerül végre megépíteni a körgyűrűt.


Az út városon átívelő szakaszát adnák át a szakminisztériumnak
Az út városon átívelő szakaszát adnák át a szakminisztériumnak


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: