2019-10-10 05:57:31• hírek • Bede Emőke

Lezárult a vizsgálat: nem rángatta meg kisdiákját a kányaházi igazgatónő

Közel két héttel ezelőtt jelent meg a helyi médiában az a hír, hogy a Kányaházi Általános Iskola igazgatónője fizikálisan bántalmazta egy rakoncátlankodó kisdiákját.

A panaszosok elmondása szerint az igazgatónő, ki a negyedik osztályosok tanítónője is egyben, csütörtök délelőtt túlzott durvasággal próbált megregulázni egy kisfiút. A szemtanúk elmondása alapján a konfliktus főként abból adódott, hogy a fiú rendetlenkedett a tornaórán, illetve kicsúfolta a nő kislányát, aki ennek okán azonnal az édesanyjánál keresett vigasztalást. A rendbontásról értesülve, a pedagógus többször is megütötte a fiút, és a bántalmazást akkor sem hagyta abba, amikor a gyerek már a földön volt - állította több diák és néhány felháborodott szülő.


A hír megjelenése után a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség sajtóközleményt adott ki, melyben arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy Calin Durla főtanfelügyelő felvette a kapcsolatot a tanintézmény vezetőjével, viszont a hölgy az első perctől fogva cáfolta, hogy erőszakosan lépett volna fel a gyerekkel szemben. Az ügy teljes feltérképezése érdekében a tanfelügyelőség egy bizottságot állított fel abból a célból, hogy egy belső vizsgálat lévén kiderítsék, mi is történt pontosan.
 

Nos, az ügyet mostanra lezárták, és a tanfelügyelőség által csütörtök reggel kiadott közlemény szerint a tanítónőként is dolgozó igazgatónő nem követte el mindazt, amivel korábban többen megvádolták. Mint írják, a bizottság a helyszínen meghallgatta a negyedik osztályos diákokat, ezek szüleit, illetve a pedagógusokat is. A hallottak alapján megállapítást nyert, hogy a hölgy csak szóban rótta meg a tornaórán rendetlenkedő kisdiákokat, fizikai vagy verbális bántalmazásról szó sem volt – derül ki a tanfelügyelőség közleményéből.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: