2020-03-31 08:52:47• hírek • Bede Emőke

Lezárták a Szatmár megyei túraútvonalakat is

A koronavírus-járvány megfékezésére tett óvintézkedések nyomán nem csak a plázák és éttermek, bárok zártak be, hanem bizony a túraútvonalak is. Természetesen nem azon meggondolás alapján, hogy az egyes útszakaszokon tömegek tolonganának egymás nyakába lihegve, hanem azért, mert az esetleges balesetek csak tovább terhelnék az amúgy is hatalmas kihívás elé állított egészségügyi rendszert.

A 3-as számú katonai rendelet értelmében a Szatmár Megyei Hegyimentő Közszolgálat hétfőn közölte, hogy minden, a turisták és a hegymászók számára kialakított útvonalat lezárnak, és további rendelkezésig nem vállalnak közreműködést sem sporteseményeken, sem turistacsoportok kapcsán. Mint írják, ezeket az intézkedéseket főként preventív céllal vezették be, mellyel a hegyimentők a balesetek számát szeretnék csökkenteni, ezzel is tehermentesítve a román egészségügyi rendszert.
 

Arra intenek mindenkit, hogy ne engedjen a kellemes tavaszi napsütés csábításának, és ne vágjanak neki meggondolatlanul a kirándulásoknak. Igaz ez különösen azokra, akik előzetes tapasztalat nélkül vágnának neki a hegyoldali barangolásnak, ők ugyanis nagyobb eséllyel szenvednek kisebb-nagyobb baleseteket vagy tévednek el az ismeretlen terepen. Persze, jól esik kimozdulni egy olyan természeti közegbe, ahol az ember nagy valószínűséggel nem találkozik senkivel, viszont saját egészségünk és mások védelme érdekében mindenképpen be kell tartani a hatóság aktuális rendelkezéseit – figyelmeztet a közszolgálat.



Bevetés közben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: