2015-11-11 14:05:26• hírek • Szatmár.ro

December 5-től lezárják a régi főtér körforgalmának egy részét

Szerdán ülésezett Szatmárnémeti Közlekedésbiztonsági Bizottsága, amelyen eldöntötték, hogy kivitelezhető a polgármesteri hivatal terve, miszerint decemberben lezárnák a régi városközpont körforgalmának egy részét. Az ok: karácsonyi vásárt fognak szervezni és úgy tervezik, hogy a korcsolyapályát is ott helyeznék üzembe.

A döntés értelmében december 5-től kezdődően gyakorlatilag a körforgalom fele lesz lezárva egészen január 3-ig. A közúti forgalom elől elzárt rész a Villanyórától kezdődik majd és a Csizmadia színnél (az Unicarm boltnál) ér véget. Emellett értelemszerűen kénytelenek lezárni a Kazinczy (Stefan cel Mare) utca keramit-burkolatú, azaz macskakövesként emlegetett részét is.

A régi városközpontban természetesen elvileg zavartalanul zajlik majd a közlekedés a körforgalom többi részében, így a Mondiala készruhagyár irányából vagy éppen a Várdomb utcáról be lehet majd hajtani a központba és el lehet majd jutni a Sugárútig (Ion I. C. Brateanu utca) is.

A lezárás oka, hogy a polgármesteri hivatal a létrehozott sétálóutcában karácsonyi vásárt akar szervezni és úgy tűnik, hogy a Szatmár Megyei Múzeum szomszédságából a Pannónia Szálló elé költözik majd a korcsolyapálya.

Természetesen a Transurban autóbuszai is új útvonalon fognak közlekedni, a polgármesteri hivatal, illetve a közszállításért felelős vállalat egyelőre még nem közölt részleteket.

"Ez a lezárás egyfajta főpróba is lehet, hogy kiderüljön, hogyan viszonyulnának a lakosok akár egy teljes lezáráshoz. Mert hosszú távon ez a tervünk" - mondta el a Szatmár.ro kérdésére Dan Babut városmenedzser.

"Ebben a formában nem tudtam támogatni ezt a kísérletezést" - tudtuk meg Maskulik Csabától, a bizottság RMDSZ-es tagjától. "Egy olyan időszakban lesz leállítva a forgalom, amikor mindenki bevásárol, mindenki siet az ünnepre készülődve és az emberek ingerküszöbe is alacsonyabb a megszokottnál. Úgy érzem, ez a terv nincs megfelelőképpen előkészítve és rengeteg a kérdőjel is, hogy hogyan zajlik majd a közlekedés a körforgalom használható részében. Vagy hol fognak például parkolni az autók, akik eddig a lezárandó részen parkoltak? Arról is szó van, hogy a Székesegyház előtti rész kétirányú lesz... Az is lehet, hogy körforgalmat  alakítanak ideiglenesen ki azon a részen... Szóval sok a bizonytalanság egyelőre a lezárással kapcsolatban. Karácsonyi vásárt pedig más helyszínen is lehetne rendezni..." - mondta Maskulik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: