2013-02-09 14:11:07• hírek • Póti Orsolya

Lezajlott a Pontszerző Matematikaverseny megyei fordulója

Február 9-én, szombaton került sor a Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny megyei fordulójára a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban.

A szervezők - Reich Annamária, Tompos-Urbán Klára, Földes Ildikó - szombat reggel 10 órára várták a tanulókat az iskolába.

A versenyt Szejke Ottilia, elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő, a zsűri elnöke nyitotta meg, köszöntötte a résztvevőket, majd Koczinger Éva, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum aligazgatónője és legvégül Tompos-Urbán Klára tanítónő látta el néhány jó tanáccsal a versenyző diákokat.

A matekversenyen minden résztvevő kilencven percig dolgozhatott. Ezt követően, amíg a zsűri dolgozott, a gyerekek filmet néztek vagy kísérőikkel tettek egy sétát a városban.

A tanintézmény immár negyedik alkalommal szervezte meg a pontszerző matematikaverseny megyei szakaszát III. és IV. osztályos diákok számára. A verseny megyei szakaszán azok a diákok vehettek részt, akik az első négy forduló feladatait sikeresen megoldották és 100 pont fölött teljesítettek.

Az V. országos döntőn Szatmár megyét mindkét osztályból az első és a második helyezett fogja képviselni, melyre március 22-24. között kerül sor Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Líceumban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: