2015-02-25 10:11:24• hírek • MTI

Leverkusen és a spanyol átok

Az elmúlt szezonban döntős Atlético Madrid a Bayer Leverkusen otthonában lép pályára, míg a nyolcaddöntők történetének szinte állandó résztvevője, az Arsenal a Monacót fogadja szerdán a Bajnokok Ligájában.

Az európai szövetség honlapja szerint a jelenlegi spanyol bajnok és a gyógyszergyári alakulat korábban kétszer találkozott egymással a nemzetközi kupaporondon, az Európa Liga 2010/11-es idényének csoportkörében mindkét mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget.

A madridi együttes egyértelmű esélyes, a Leverkusen története során még nem nyert párharcot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében - a gárda 2002-ben döntőt játszott, akkor még a második csoportkör után rögtön a negyeddöntők következtek -, ráadásul a nemzetközi kupaporondon legutóbbi négy oda-visszavágós küzdelmét elvesztette spanyol riválissal szemben: 2013-ban a BL nyolcaddöntőjében az FC Barcelona 10-2-es, 2011-ben a Villarreal az Európa Ligában 5-3-as, 2007-ben még az UEFA Kupában az Osasuna 4-0-s, míg 1998-ban a BL negyeddöntőjében a Real Madrid 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a leverkusenieket. A német klub szurkolói legutóbb 1988-ban örülhettek spanyol rivális elleni oda-visszavágós sikernek, akkor az UEFA Kupában előbb a negyeddöntőben az FC Barcelonát, majd a fináléban a másik katalán csapatot, az Espanyolt is felülmúlta a gárda.

A szerdai játéknap másik találkozóján a sorozat történetében először találkozik egymással az Arsenal és az AS Monaco: a két csapat "közös nevezője" elsősorban Arséne Wenger, aki 1987 és 1994 között irányította a francia együttest. A londoniak sorozatban 15. szezonjukban jutottak be a legjobb 16 közé, ugyanakkor legutóbb a 2009/10-es idényben ünnepelhettek továbbjutást, az FC Porto ellen.

"Az elmúlt években a nyolcaddöntőben elképesztően nehéz dolgunk volt. Most ez egy ötven-ötven százalékos párharc" - nyilatkozta Wenger, utalva ezzel arra, hogy az elmúlt négy szezonban sorrendben a Barcelona, az AC Milan, majd kétszer a Bayern München ellen kellett felkészítenie tanítványait a sorozat ezen szakaszában.

A Monaco legutóbb tíz évvel ezelőtt szerepelt a Bajnokok Ligájában, akkor a nyolcaddöntőben vérzett el a PSV Eindhovennel szemben, egy évvel korábban ugyanakkor bombameglepetésre döntőt játszhatott, amelyben azonban kikapott a José Mourinho irányította FC Portótól.

Bajnokok LIgája nyolcaddöntők, első meccsek:
Arsenal - Monaco 21.45 DigiSport1.hu, DigiSport1.ro, DolceSport1
Bayer Leverkusen - Atletico Madrid  21.45 DigiSport2.hu, DigiSport2.ro, DolceSport2

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: