2010-03-31 09:18:52• hírek • MTI

Leváltották a közszolgálati televízió elnökét

A parlament két házának együttes ülésén 195 törvényhozó szavazott a jelentés elutasítása mellett, 78-an a jelentés mellett, hárman pedig tartózkodtak. Sassu leváltása várható volt, őt a most ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) jelölte a televízió elnöki posztjára. Alexandru Sassu három éven át volt a bukaresti közszolgálati televízió (TVR) intézmény elnöke.

Bukarestben nyílt titok, hogy a kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) le akarta váltani a televízió elnökét. A demokraták a tavalyi államelnök-választási kampányban is számos kifogást megfogalmaztak a Sassu által vezetett közszolgálati televízióval szemben, amely szerintük nem végezte pártatlanul feladatát.

Ezzel szemben Sassu azt állította a keddi parlamenti vitában, hogy a jelenlegi kormány akarja politikai ellenőrzése alá vonni a televíziót, és ennek alátámasztására olyan átiratot vett elő, amelyet Emil Boc miniszterelnök küldött neki. A kormányfő Sassutól azt kérte, hogy minden szerdán a legnagyobb nézettségű idősávban szerepeltessék.

A kormány sajtóirodája közleményt adott ki, amelyben kifejtették, hogy a kormányfő törvényesen járt el, hiszen a gazdasági válságban a lakosságot a miniszterelnöknek közvetlenül kell tájékoztatnia a megszorító intézkedésekről.

A román parlament kedden elfogadta a közszolgálati rádió 2008. évi tevékenységére vonatkozó jelentést, és egyben 15 nappal meghosszabbította Maria Toghina rádióelnök mandátumát. A román média értesülései szerint Toghinát is leváltják, és a PD-L a televízió elnöki tisztségére, a demokratákkal együtt kormányzó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig a rádió elnöki posztjára jelölhet valakit.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: